Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai gyakorlaton az „árpádos” kadétok

Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: Dánielné Csiszár Nóra |  2021. június 24. 7:16

„Honvéd Kadét” szakmai gyakorlatot szervez a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred június 21. és július 2. között. A gyakorlati képzést a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Árpád Technikumának 10. osztályából érkezett tanulók kezdték meg.

IMG_0061a

A tanulók, a katonai igazgatási ismereteken túl, infokommunikációs – azaz rádiókomplexum és vezetési szakági – ismeretekkel bővítik tudásukat, valamint bepillantást nyernek az ezred főnökségeinek ás alegységeinek munkájába is. A formaruhába öltözött kadétok két rajra osztva, két héten át tanulmányozzák – több speciális tankönyv segítségével – az alakulat napi feladatait.

Az első napon Csizmadia Lajos főtörzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa arra kérte a kadétokat, hogy számoljanak be egy-egy nap élményéről pár mondatban, hiszen a visszajelzések elengedhetetlenek a képzés minősége szempontjából. A napot környezet-, tűz- és munkavédelmi tájékoztatóval indították, majd - az ezred általános bemutatásán túl - a logisztikai zászlóalj, a Dunántúli Híradó és Informatikai Főközpont, a Helyőrségtámogató Parancsnokság és a Törzstámogató Század feladatrendszerével ismerkedtek.

IMG_0059a

Az első hét további napjain a híradó zászlóalj feladatrendszerébe kapnak betekintést a fiatalok. Emellett az ezred gyakorlópályáján azt is megismerhetik, milyen egy igazi rádióállomás és miként kell azt kezelni. Mindezek mellett az antennarendszer, az üzemeltetés és bontás, valamint a vezetéképítés is szerepel az elsajátítandó ismeretanyag között. 

A kadétképzéshez katonai igazgatási ismeretek is „dukálnak”: ez utóbbi azért is lényeges számukra, hiszen iskolájukban honvédelmi ügykezelőknek tanulnak. A gyakorlat ezen részét az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság székesfehérvári helyszínén tartják.

A záróünnepségen - július 2-án - Vokla János ezredes, az alakulat parancsnoka köszönti a kadétokat.