Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kormány Gábor |  2023. március 16. 15:29

A Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira – mondta a honvédelmi miniszter március 16-án, csütörtökön Várgesztesen, ahol megkoszorúzta a második világháború idején a Vértesben elesett honvédek sírját.

20230316_KG_koszoruzas_002

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy az ott nyugvó katonák a Budapestet körülzáró szovjet ostromgyűrű feltörésének akkor már reménytelennek látszó kísérletében vettek részt. A Vértes dombjai között 1945. március 16-án és 17-én indult meg a szovjet ellentámadás, akkor esett el a legtöbb magyar katona.

A honvédelmi miniszter kiemelte, a helyet a magyar huszárság Doberdójának is szokták nevezni, mivel az 1. huszárhadosztály mint a „legmagyarabb fegyvernem” vérzett el a harcokban.

A tárcavezető felidézte, hogy nagyapja huszártisztként ott harcolt és 1945. március 17-én súlyosan megsebesült, majd a következő évtizedekben csak titokban járhatott vissza elesett társairól megemlékezni.