Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: folytatódik az átcsoportosítás a NATO hadgyakorlatra

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Rácz Tünde |  2023. november 4. 8:41

Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben.

TUN_3182

Ahogy azt Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az Adaptive Hussars 23 a drasztikusan romló biztonsági helyzetben lehetőséget teremt a magyar haderő ütőképességének erősítése, egyúttal megmutatja, hogy Magyarország megbízható tagja a Szövetségnek, a Székesfehérváron felállított NATO parancsnokság, valamint a Magyarországon települt NATO harccsoport hazánk kiemelt szerepét bizonyítja a keleti szárny vonatkozásában; védelmi kiadásaink pedig már jóval a vállalt határidő előtt elérték a GDP 2 százalékát.

Az elkövetkező napokban elsősorban Újmajorba indulnak katonai konvojok többek között Tatáról, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről és Kaposvárról, de érkeznek járműoszlopok Pápára, Hajdúhadházra és Tiszaroffra is igénybe véve a fő-, illetve mellékútvonalakat.

A forgalomban résztvevők láthatnak tréleren AN-2 Naszádokat, PTSZ úszó szállító járműveket, valamint „saját lábon” közlekedő BTR-80 harcjárműveket is a korábban megszokott katonai személy-, teher-, illetve speciális (logisztikai) gépjárművek mellett.

A katonai járműforgalom leginkább az M0-ás, az M3-as és az M7-es autópályákat, valamint a 7-es és a 8-as főutakat érinti, de vasárnap a levegőben láthatnak ZLIN repülőgépeket és Airbus helikoptereket is, amelyek Szolnokról Pápára települnek át.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, ugyanakkor kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai technikai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A lakosság megértését és türelmét köszönjük! 

* * *

Az eddig megjelent tudósítások, illetve az első csapatmozgásokról készült videó elérhető az Adaptive Hussars 23 oldalon. 

Kapcsolódó cikkek