Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szándékos sérülések a katonai szolgálat miatt

Szöveg: honvedelem.hu / FH |  2008. február 4. 6:07

Dél-koreai ügyészek vasárnap azzal vádoltak 92 focistát, hogy szándékosan lesérültek, hogy így kerüljék el a sorkatonai szolgálatot – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A sportolók közül 15-en az első osztályban játszanak, vagy játszottak.

A dél-koreai hírügynökség jelentése szerint a sportolók súlyzózással szándékosan kificamították a vállukat, hogy meg kelljen őket operálni, így egészségügyi okok miatt ne kelljen bevonulniuk. A 92 gyanúsított közül hatnak sikerült teljesen megúsznia a sorkatonai szolgálatot, míg a többieket polgári szolgálatra osztották be.

A érintett sportolók nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek, hogy 15-en az első osztályban játszottak. Az ügyészség vádat emelet az operációkat végző szakorvos ellen is, aki tagadta, hogy bűnös lenne.

Dél-Koreában minden egészséges férfinak két éves sorkatonai szolgálatot kell teljesítenie, de elterjedtnek számít annak elkerülése.

Címkéksport