Százhat évvel ezelőtt kezdődött a második isonzói csata

Az első isonzói csata nem azzal az eredménnyel végződött, amely áttörést hozott volna az olaszoknak, ezért főparancsnokuk, Luigi Cadorna tábornok újabb támadásra készült, ezúttal a nehéztüzérség támogatásával. A tábornok kiadta a parancsot a 2. és 3. olasz hadseregnek az osztrák–magyar csapatok megtámadására.

1882-ben Olaszország ugyan csatlakozott ahhoz a katonai szövetségez, melyet az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország hozott létre, az első világháborúban eltávolodott a hármas szövetség másik két tagjától. Mind az Olasz Királyság, mind a Monarchia ellenőrzése alatt akarta tartani a Balkán-félszigetet, előbbi pedig Ferenc József birodalmának olasz többségű területeit is szerette volna magáénak tudni. 1914. július 28-a után Olaszország nem csatlakozott az antant elleni hadüzenethez, amely óvatosságra intette a központi hatalmakat. 1915 áprilisában, Londonban az olaszok titokban megegyeztek az antant hatalmakkal. E szerint hadba lépés esetén megkapják - többek között - Dalmácia nagy részét, Carniolát, Dél-Tirolt, valamint török területeket. 1915. május 23-án az olaszok az antant hatalmak oldalán harcoltak a Nagy Háborúban és a hadüzenetet követően megtámadták a Monarchiát.

A hadműveletek főparancsnoka, Luigi Cadorna tábornok az Isonzó folyón akart átkelni a katonákkal, majd egyszerre szeretett volna támadást indítani az Isztriai-félsziget és a Dráva vonalának irányában. Azonban a haditerv nem vette figyelembe a terepviszonyok nehézségeit, ezért a Monarchia főparancsnoksága időben tudott cselekedni és megakadályozta a betörést. A Svetozar Boroevics von Bojna irányítása alatt álló osztrák–magyar csapatok kiépíthették állásaikat a Karszt-fennsíkon, ugyanis Cadorna megtorpant Caporetto elfoglalása után. Azonban a Monarchia hiába védte ki a betörést, 1915 júniusában kétszeres túlerő támadta meg az olaszok részéről.

Július első napjaiban megérkezett a XX. magyar hadtest, valamint Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök Isonzóhoz küldte a grazi hadosztályt és a balkáni erők jelentős részét is. Cadornának gyorsan kellett cselekednie. Július 18-án újból támadást indított. Az olaszok elsődleges célja ezúttal Görz (mai nevén Gorizia) elfoglalása volt.

A tizenhat napig tartó csatában katonák százezrei gyakran kéziharcban, karddal, késsel, valamint bajonettel küzdöttek. Eközben mindkét oldalról nehéztüzérség bombázott. Becslések szerint közel kilencvenezer ember vesztette életét.

Az olaszok július 25-én elfoglalták a Monte San Michele-magaslatot. A honvédek végül visszaszorították az olasz erőket. Augusztus 3-án Cadorna és Emanuel Filberto, Aosta hercege leállította a támadást és saját védelmi vonalakat építettek ki. Az olaszok lemondtak arról, hogy egyetlen rohammal törjék át az osztrák–magyar állásokat. Állóháborúra készültek. Boroevics és Habsburg Jenő főherceg elkezdett komolyabb védműveket kiépíteni. A főherceg utasítására mészkőbe vájt lövészárkokat készítettek.

1917 decemberéig, a caporettói áttörésig tizenkét ütközetet vívtak meg Isonzónál.