Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százmilliárd eurós haderőfejlesztést indít a német kormány

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. február 28. 19:02

Százmilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a német szövetségi kormány az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít védelemre – jelentette be Olaf Scholz kancellár február 27-én a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A német kormányfő a rendkívüli parlamenti ülésen aláhúzta: „a háború korszakforduló az európai történelemben, és ebben az új korszakban sokkal többet kell befektetnünk országunk biztonságába, hogy megvédjük szabadságunkat és demokráciánkat."

„A védelmi képességek fejlesztésében nemcsak az kulcsfontosságú, hogy a német hadsereg (Bundeswehr) rendelkezzék a legmodernebb fegyverekkel, eszközökkel és tudással, hanem az is, hogy egész Európa lépést tartson a világgal. Ezért közösen, elsősorban Franciaországgal együttműködve kell kifejleszteni a harckocsik és a harci repülőgépek következő generációját" – fejtette ki Olaf Scholz.

Arról is szólt, hogy az új korszak új energiapolitikát is igényel, ezért - többek között - gyorsan fel kell építeni két új terminált, amely cseppfolyósított földgáz (LNG), később pedig környezetbarát energiahordozó, a zöldhidrogén fogadására is alkalmas lesz. A terminálokat az Északi-tengernél, Brunsbüttelben és Wilhelmshavenben építik fel. „Földgáz-, és kőszénkészleteket kell felhalmozni, és ki kell terjeszteni a megújuló energiaforrások használatát" – mondta a német kancellár.