Százmillió emberrel végzett a fekete halál

Kevés olyan, a középkorról szóló regényt lehet olvasni, amelyben ne szerepelne részletes leírás egy-egy pestisjárványról. Bestsellerek – például Ken Follett Az idők végezetéig című könyve – vagy éppen szépirodalmi alkotások – például Albert Camus A pestis című műve – központi témája a betegség, amely évszázadokon keresztül az európai államok lakosainak legrettegettebb ragálya volt. Pontos számadatok nincsenek, de még a legóvatosabb becslések szerint is több, mint százmillió áldozata van az elmúlt évszázadokban az Öreg Kontinensen végigsöpört kisebb-nagyobb járványoknak.

A pestis esetében a leggyakrabban a vándor-, és a házi patkány a rezervoár. E kifejezés az egy, vagy több gazdafajból álló populációk olyan hálózatát jelenti, ami elvileg korlátlan ideig biztosítja az adott kórokozó fennmaradását a természetben. A patkányok mellett még több, mint 370 állatfaj képes fenntartani a pestisbaktériumot a természetben – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes, a Magyar Honvédség főepidemiológusa, aki természetesen nemcsak a mai kor járványainak szakértője, hanem „otthon van" a történelem nagy ragályainak ismeretében is. A szakemberrel ezúttal az Európa lakosságát megtizedelő pestisjárványokról beszélgettünk.

Kelet-Afrikából érkezett

Mint megtudtuk, több forrásból is arra lehet következtetni, hogy a pestis európai elterjedése az időszámításunk szerint 535 körül bekövetkezett globális klímaváltozás következménye. A pestisbaktériumokkal fertőzött rágcsálók ekkor kezdtek el eredeti élőhelyükről, Kelet-Afrikából, északra vándorolni. 540-ben volt az első, dokumentált európai járvány, amely az akkor félmilliós lakosú Konstantinápoly ötödét pusztította el.

A „fekete halált" egyébként már az ókorban is jól ismerték, az állatról emberre terjedő fertőző megbetegedés, pandémiák, azaz járványok formájában már akkor is emberek millióinak halálát okozta világszerte – mondta a doktornő, aki szerint a betegség Ázsiában endémiás volt, azaz tartósan és rendszeresen előfordult, de természetesen más földrészeken is jegyeztek fel kisebb-nagyobb járványokat. A pandémiák létrejöttében pedig nagy szerepet játszottak a kialakult népmozgalmaknak, a tengerhajózás és nemzetközi kereskedelem fejlődése, valamint a háborúk is. A főbb kereskedelmi útvonalakon árukat szállító kereskedők hajói patkányokat (és bolhákat) rejtettek. Ezek a szárazföldre jutva megfertőzték a háziállatokat és az embereket is.

Az időszámításunk szerint 540-ben regisztrált után a járvány a 14. században tört ki újból Európában és Ázsiában; kisebb-nagyobb hullámai pedig még a 17. században is pusztítottak. Az európai lakosság egyharmada-fele pusztult el ez idő alatt. A legnagyobb európai pestisjárvány 1347–1353 között zajlott le. 1347-ben Konstantinápolyban naponta ezrek pusztultak el, majd sorra következtek a környező, zsúfolt nagyvárosok is. Két év alatt az iszlám világ egyharmada esett áldozatul a kórnak. Hasonlóak voltak a halálozási adatok Európában is. Marseille-ben a lakosság több mint felével végzett a dögvész, s nem jártak jobban az angolok sem. A pestis utolsó európai állomása Oroszország volt 1350-ben, majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen véget is ért a „nagy halál"– tette hozzá a doktornő.

Bubópestis, tüdőpestis, szeptikémiás pestis

– A pestis hirtelen magasra emelkedő lázzal, zavartsággal, delíriumig fokozódó nyugtalansággal kezdődik – mondta Dr. Meglécz Katalin, akitől megtudtuk azt is, hogy a betegségnek három fajtája van, a bubópestis , a tüdőpestis valamint a legritkábban előforduló szeptikémiás pestis. A legelső típus úgy fejlődik ki, hogy a kórokozó a fertőzött bolha csípésével bekerül az emberi szervezetbe. Ezt követően az úgynevezett behatolási kapuhoz közeli nyirokcsomó megnagyobbodik, begyullad. A betegség lappangási ideje – vagyis a fertőzéstől a tünetek megjelenéséig eltelt időszak – rövid, mindössze 2–5 nap. A kezeletlen bubópestises betegek letalitása – azaz a száz megbetegedettre jutó halálozások aránya – hatvan százalék, a legtöbb haláleset 3–5 nap alatt halához vezet, melynek elsősorban szepszis, magyarán a fertőző baktérium okozta vérmérgezés az oka.

A betegség másik jellemző fajtájáról, a tüdőpestisről szólva Meglécz ezredes elmondta: e típus járványügyi jelentőségét az adja, hogy a beteg már nem csupán a bolha közvetítésével, hanem közvetlenül, cseppfertőzés révén is fertőzőképes. A beteg környezetében lévő személyeknél elsődleges tüdőpestis alakulhat ki, amely kezelés nélkül 2–3 nap alatt halálhoz vezet, letalitása pedig közel száz százalékos. Ugyanakkor – tette hozzá a doktornő – a megfelelően, tehát antibiotikummal kezelt pestis halálozási aránya alig éri el az öt százalékot. A középkorban azt is megfigyelték, hogy a fertőzöttek közül, akik csodával határos módon túlélték a betegséget, védettséget szereztek a ragály ellen.

Az ókorban és a középkorban egyébként pestisnek neveztek minden magas halálozással járó járványt – árulta el a Magyar Honvédség főepidemiológusa –, aki szerint emiatt az egyes fertőző megbetegedések, járványok elkülönítése csak a leírások alapján lehetséges. A pestis mellett ugyanis a tífusz, a lepra, a himlő, valamint egyéb bélfertőzéses és kiütéses járványok is tömegesen szedték áldozataikat ebben az időben. Még becslések sem születtek arról, hogy összességében hány ember életét követelték ezek a betegségek.

Dr. Meglécz Katalin elmondta azt is, hogy az Európát megtizedelő járványoknak tragikus szerepük volt az Újvilág meghódításában is. Az európai hódítók által terjesztett szifilisz, a himlő és influenza pusztította el az amerikai őslakosság legalább kétharmadát. A megritkult és legyöngült őslakosság munkaerejét pótlandó, Afrikából behurcolt rabszolgákkal pedig a malária és a sárgaláz utazott együtt az amerikai kontinensre.

Birodalmak sorsát befolyásolta

Visszatérve a pestisre, az orvos ezredestől megtudtuk, hogy a fekete halál nem egyszer megváltoztatta a hadjáratok végkifejletét, sőt birodalmak sorsát is befolyásolta. A történelem minden szakaszára jellemző volt, hogy a háborúk és a járványok együtt jártak, összefüggtek egymással. A hadjáratokat rendszeresen járvány kísérte, és igen gyakran a győzelmet is az döntötte el, hogy melyik fél seregét sújtotta kevésbé a kór. Ráadásul egészen a XX. századig megfigyelhető volt az is, hogy a járványok áldozatainak száma messze meghaladta a hadi eseményekben meghaltakét. Például az 1456. július 4–22-e között zajló nándorfehérvári csata után kitört pestisjárványban vesztette életét a keresztény csapatok két vezére, Hunyadi János és Kapisztrán János is.

– Nagy hódítók, köztük Xerxész, Nagy Sándor, Napóleon kényszerültek visszavonulásra a betegségtől tizedelt seregük roncsaival. Az összefüggés oka a tömeges migráció, infrastruktúra túlterheltsége, majd összeomlása, zsúfoltság, összezártság a táborokban, élelmezés, személyi higiéné elégtelenségében és az egyes egyének immunrendszerének leromlásában keresendő. Ezen felül védettséggel nem rendelkező emberek jutottak el nagy tömegben egyes megbetegedések endémiás területeire, megbetegedtek, majd a betegséget továbbhurcolták. A járványok kialakulásának másik, ezzel ellenkező előjelű, folyamata olyan emberek megjelenése számukra idegen területen, földrészeken, akik magukkal vittek egy ott addig ismeretlen megbetegedést, amely a helyi lakosságot tizedelte meg, és meghonosította az adott betegséget – mondta a doktornő.

A főorvos szerint meglepő lehet, de a középkori járványoknak köszönhetően pozitív változások is bekövetkeztek az akkor élt emberek életvitelében. Például az elsősorban a fertőzött ivóvíz és általában a rossz higiénés viszonyok miatt terjedő kolera hatására kezdték el az európai nagyvárosok kiépíteni csatornahálózatukat, vízvezeték-rendszerüket, valamint közegészségügyi, köztisztasági szervezeteiket. Ugyancsak e betegségek hatására terjedtek el a – már korábban is ismert – angolvécék, derítők, fürdőszobák, valamint ennek nyomán kezdtek el többet foglalkozni a lakások tisztaságával. A hadi- és a közegészségügy szükségességét is a kolerajárványok miatt látták be, e betegségek kezdtek el egyre többen foglalkozni a bakteriológiával és a virológiával, valamint az epidemiológiával is.

„Biológiai fegyverként" is használták

Bizonyíthatóan pestisben meghalt emberek holttesteit pedig 1347-ben használták fel először ostromcéllal. A Kaffa városát ostromló tatárok lőttek be fertőzött halottakat a falak mögé. Talán az sem véletlen, hogy éppen ebben esztendőben tört ki a legnagyobb pestisjárvány Európában, bár a két eset között egyelőre nem találtak ok-okozati összefüggést a történészek…

Hasonló módszert alkalmaztak a Rigát ostromló orosz cári csapok 1710-ben, majd 1910-ben ugyancsak, amikor svédországi városokat támadtak. Persze nemcsak a pestist használták előszeretettel „biológiai fegyverként" a hadviselésben. Írásos emlékek bizonyítják, hogy 1763-ben az amerikai gyarmatosítók himlős nyirokkal szennyezett takarókkal fertőzték meg a Delaware indiánokat.

Napjainkban is kitörhet a járvány

A közhiedelemmel ellentétben a pestis a mai napig jelen van a Földön. Bár az utolsó nagy járványt 1894-ben

Dr. Meglécz Katalin hozzátette: napjainkban Ázsia, Afrika, Dél- és Észak-Amerika egyes területein a vadon élő rágcsálók közel egy százaléka fertőzött Yersinia pestis baktériummal. így folyamatosan fennáll az emberi fertőzés veszélye is. Bár az is tény, hogy a pestis ma már csak rossz higiénés körülmények között, elsősorban a trópusi és a szubtrópusi országokban jelenik meg, ilyenek például India és Vietnam vagy Madagaszkár, ahol négy egymást követő évben is regisztráltak kisebb járványokat.

Szerencsére ma már a természetes pestisjárvány kialakulásának valószínűsége igen csekély. Egy járvány elterjedéséhez ugyanis három feltétel szükséges: a fertőző forrás, a kórokozó terjedését biztosító környezeti tényezők és körülmények, valamint az adott fertőző megbetegedéssel szemben fogékony szervezet. Ezek közül a fertőző forrás és a fogékony szervezet létező probléma, hiszen megvannak a természeti gócok, és mintegy háromszáz éve nem volt nagy járvány, tehát nincs immunitása a lakosságnak a pestissel szemben. 

A Magyar Honvédség főepidemiológusa elárulta azt is, hogy abban az esetben, ha napjainkban Magyarországon valaki megfertőződne pestissel, akkor a megfelelő egészségügyi ellátó rendszer segítségével életét nem fenyegetné veszély. A beteget a rovartalanítás után a kijelölt egészségügyi intézményben – a fővárosi Szent László Kórházban – különítenék el. A beteg ápolását csak az arra kijelölt személy végezhetné, mégpedig egyszer használatos, zárt védőruhában. A betegség kezelésére előírt protokoll szerint a beteg elkülönítése a hatásos antibiotikum kezelés megkezdését követő harmadik napon szüntethető meg a leghamarabb, de csak akkor ha a klinikai állapota is javult.

Fotó: Archív