Repülni, repülni és repülni…

Bár a meteorológusok még a korán reggeli időjárás-előrejelzésben is borús-esős időt jósoltak Szolnok térségébe, egészen a „ceglédi körforgalomig" úgy vélem, hogy tévedtek, hiszen csak néha-néha zavarja meg egy-két gomolyfelhő a szikrázó napsütést. Aztán alig harminc kilométerrel a cél előtt beborul az ég, sőt Szolnok határában már az eső is szemerkélni kezd. A Tisza folyó hídján áthajtva jól látszik, amint egy szem magányos gép köröz a szandaszőlősi sportrepülőtér felett. Ezt látva arra gondolok: sajnos jó esély van rá, hogy a mai napra tervezett repülés a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmaradt.

A helikopterbázisra bejutva az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztályán (RFO) Szakács Dávid már vár rám. A huszonéves fiatalember az idei pályára irányító repülőtábor mind a négy turnusának vezetője. Pillanatnyilag nincsen könnyű helyzetben, mivel az elmúlt fél órában háromszor kellett a mai napi programot átszerveznie. Az ébresztő és a reggeli után úgy tűnt, hogy mindent az eredeti tervek szerint tudnak végrehajtani, azaz pontban reggel kilenc órakor a levegőbe emelkedik az első két gép. Aztán jött az eső. Néhány percig úgy nézett ki, hogy a repülést le kell fújni, s életbe lépetni a „B-tervet", vagyis hogy a táborlakóknak a laktanyán belül kell egész délelőtt kitartó elfoglaltságot találjanak. Végül kiderült, az eső ellenére mégis lehet repülni, de csak a ZLIN szállhat fel, a két FALKE-nak a földön kell maradnia.

Aki éppen nem repül, az az alumínium hangárok fedezékébe vonulva igyekszik száraz maradni. Az oktatók egymással beszélgetnek, azt vitatják, vajon javul, vagy éppen romlik az időjárás az elkövetkező órákban. A felhőket látva azonban nem túl bizakodóak. A táborlakók többsége a „pihenőkonténerbe" vonult vissza, hogy kihasználja az itt felállított biliárdasztal lehetőségeit. A zöld posztóval fedett asztal mellett ketten csatáznak egymással, a többiek pedig szinte szó nélkül várják, hogy leszálljon a repülőgép és a következő körben rájuk kerüljön a sor. Csak a legbátrabbak merészkednek ki a hangár elé, senki sem szeret dideregni. Hihetetlen, lassan július közepét írjuk, de látszik a leheletünk…

Aztán hirtelen, a leszállóirányból feltűnik a szürkére festett ZLIN–43-as és alacsonyan áthúz a füves kifutópálya felett. Ismét a magasba emelkedik, majd egy újabb iskolakört tesz meg a sportrepülőtér légterében. A leszállás után három táborlakó „rohamozza meg" a gépet, a pilóta segítségével bekötik magukat, s felkészülnek az újabb negyed órás repülésre.

– A rossz idő miatt rövidebb köröket repülünk, hogy mindenkire sor kerüljön – mondja Horváth János nyugállományú ezredes, a tábor egyik főkoordinátora, a szolnoki Honvéd Sportrepülő Egyesület tagja. Évek óta ez az egyesület biztosítja a repülőgépeket az RFO és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. által szervezett pályára irányító repülőtáborhoz. Minden esztendőben egy ZLIN és két motoros vitorlázó repülőgép, azaz FALKE áll a táborozók rendelkezésére. Jelenleg az egymotoros ZLIN számára még éppen megfelelő az időjárás, a fából készült és vászonnal borított FALKE-k viszont „nem szeretik" az esőt.

A sportrepülő egyesülettől minden héten öt-hat, több évtizedes rutinnal rendelkező oktató-pilóta igyekszik megszerettetni a repülést a repülőtábor lakóival. Õk valamennyien társadalmi munkában, saját szabadidejükben vesznek részt a munkában, ám évről-évre örömmel vállalják a feladatot.

– Valamikor, az egykori MHSZ-nél mi is így kezdtük. Jóleső érzés most a srácok arcán a lelkesedést látni. Ugyanúgy a magasba vágynak, mint tettük mi három-négy évtizeddel ezelőtt. Komolyan mondom, megfiatalodom, amikor kijövök ide – meséli egyikük,

Időközben a ismét a levegőbe emelkedik a ZLIN, pilótája ezúttal Körömi József alezredes, a tábor mostani kurzusának egyetlen aktív állományú katonája. Ahogy mindenki ismeri, Csücsör ugyancsak egykori vadászpilóta, szeretnek is vele repülni a fiatalok. Köztük Nagy Vivien is, aki a földet érés után elismeri, hogy sokkal jobban érezte magát a ZLIN-ben, mint a motoros vitorlázóban. Valahogy „stabilabban" szeli az eget – mondja.

A repülőtábor heti kurzusának hölgytrióját erősíti az egyik legnépszerűbb magyar vadászpilóta, Szabó „Topi" Zoltán lánya, Zsófi is. Mint a főiskolás hölgy mondja, ő már tavaly is itt volt Szolnokon, s nagyon tetszett neki az egész program, de természetesen legfőképpen a repülés. Hiába, no, az alma nem esik messze a fájától. Ki tudja, lehet, hogy Magyarország első női vadászpilótájának kezdeti szárnypróbálgatásait látjuk éppen?

– Gyere, most te jössz! – int felém Jenő, s néhány perc múlva már az oktatópilóta és két táborlakó társaságában, madártávlatból nézek le Szolnokra. Elrepülünk a katonai repülőtér kifutója felett, majd a repülőmúzeumot szemléljük meg a magasból. A Tisza vonalát követve jól látszik, az árterület még mindig méteres víz alatt áll. Fiatal facsemeték állnak ki a vízből, termés idén valószínűleg nem lesz rajtuk… A sportrepülőtér feletti alacsony áthúzás felejthetetlen élmény, s Jenő máris a leszálláshoz készül. A levegőben nagyon gyorsan eltelik a tizenöt perc.

Ismét a földön Szakács Dávid meséli, hogy az idei pályára irányító repülőtábort négyszer egy hetes időtartamban szervezték meg. Június 28-án érkezett az első turnus, az utolsó felszállás pedig július 23-án lesz. Minden héten tizenöt-tizenöt fiatal számára biztosítanak lehetőséget, hogy elsajátítsák a repülés alapjait. Az idei tábor azonban annyiban más, hogy ezúttal nem az egyetemek és főiskolák végzős hallgatóit célozták meg, hanem a 18 – 21 éves korosztályt. Ennek az az oka, hogy a Magyar Honvédség kanadai repülőgép-vezető képzésének, az úgynevezett NFTC-programnak idei kurzusára már minden hely betelt. Legközelebb a jövő év szeptemberében induló képzésre várják a jelentkezőket, akiket nem titkoltan elsősorban a pályára irányító repülőtáborban részt vevő lányok és fiúk közül szeretnének kiválasztani. Szerencsére minden évben nagyon sokan jelentkeznek a táborlakók közül az NFTC-programba.

Persze azt Dávid is jól tudja, hogy a Szolnokon eltöltött egy hét leginkább jó buli a fiatalok számára. Õ maga is ott volt az összes táborban, 2002 óta minden nyáron hetekig a Tisza-parti város az otthona. Volt táborlakó, úgynevezett kísérő, most pedig táborvezető. Az ő feladata egyébként a repülés megszervezése, a tervtáblák megírása, a szolnoki és a kecskeméti katonai bázisokkal, illetve a helikopter-zászlóaljak kijelölt tisztjeivel történő rendszeres kapcsolattartás. Munkáját minden héten két kísérő segíti, akik nélkül a táborlakók nem közlekedhetnek a helikopterbázison belül.

– A feladatra Nagy István ezredes úr, a repülőfelkészítési osztály parancsnoka kért fel, és én örömmel vállaltam. Már csak azért is, mert ha minden jól megy, és sikerül az orvosi vizsgálatom, akkor jövőre, az NFTC-program pilótajelöltjeként én is az RFO-n dolgozom majd – tudom meg Dávidtól, akinek gondolatai már a mai nap délutáni programja körül mozognak. A csapat ugyanis az ebéd után Kecskemétre utazik, hogy megismerkedjen az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison folyó munkával. A katonai repülőtér meglátogatása minden esztendőben, minden turnusnak kihagyhatatlan programja. A fiatalok nagy lelkesedéssel szemlélik a vadászgépeket, s várják azt a pillanatot, amikor a levegőbe emelkedhetnek egy AN–26-os szállító-repülőgéppel.

Kecskeméten azonban kiderül: a táborlakóknak a mai napon nincsen szerencséjük az időjárással. A katonai repülőtér meteorológiai szolgálata ugyanis a késő délutáni órákra – éppen a tervezett felszállás idejére – heves zivatart jósol a környékre. Azaz a repülést előre kell hozni. Ez viszont azzal jár, hogy nem tudják megszemlélni a vadászgépeket, a csapatmúzeumot és az MH Légijármű Javítóüzemben folyó munkát sem. Sokan egy kissé csalódottak, hiszen most láttak volna először testközelből MiG–29-est és Gripent is. Persze mindenki a repülésre szavaz, már csak azért is, mert jól tudják, hogy a múlt heti turnus tagjai a földi programok után éppen a repülésre készültek, amikor az irányítótorony illetékese – ugyancsak egy közeledő viharra hivatkozva – lefújta a felszállást. Sajnos ilyen a repülés, erősen időjárásfüggő…

A kecskeméti betonon a műszaki állomány már közel fél órája készíti elő a 603-as oldalszámú ANCSÁ-t a repülésre. A pályára irányító repülőtábor lakóinak ezen a napon egy kiképzési repülést van lehetőségük megtekinteni. A gép első pilótájától, Simári Zoltán őrnagytól megtudják: több mint egy órát töltenek majd a levegőben, a felszállás után Kalocsa és Baja érintésével repülnek Szolnokra. Kalapos Gábor hadnagy, másodpilóta pedig a gép fedélzetén betartandó szabályokról tart rövid, katonás eligazítást a táborlakóknak.

A felszállás előtt két srác beszélgetését hallgatva még megtudom: nem is baj, hogy korábban visszaérnek Szolnokra, hiszen így nyugodtan meg tudják nézni az esti meccset. Mindenki a saját maga favoritjának szurkol, abban azonban egyetértenek, hogy nagy derbi, hajtós kilencven perc várható.

– Aztán holnap ismét repülés. Szerencsére, hiszen ezért jöttünk ide: repülni, repülni és repülni! Ha jól tudom, harci-helikopterrel megyünk majd egy kört. Kíváncsi vagyok, milyen az a szitakötő, s talán már az idővel is szerencsénk lesz – csípem el az egyik srác néhány mondatát. A másik bólogat, s válaszol. De, hogy mit, azt sajnos már nem hallom, mert feldübörög az ANCSA hajtóműve, és nekem, mint „potyautasnak" távoznom kell a fedélzetről.

Fotó: Rácz Tünde