Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Száznegyvennégyen tették le rendőrtiszti esküjüket

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Szováthy Kinga |  2022. július 2. 11:58

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának (NKE RTK) 144 hallgatója ünnepélyes keretek között tett esküt a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a budai Várban, a Kapisztrán téren, július 2-án, szombaton.

Rendortisztavatas_202200702_22

Az egyetem megalakulása óta idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a rendőrtiszt-avatást. Az ünnepi eseményen - mások mellett - részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, dr. Deli Gergely, az NKE rektora, dr. Pohl Árpád dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint Kovács Gábor rendőr vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja is.

Rendortisztavatas_202200702_19

Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő úgy fogalmazott: „erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni”. Hozzátette: veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban.

A miniszterelnök rámutatott: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben. „A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája” - értékelt. Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

Rendortisztavatas_202200702_15

A végzősök közül a rendőrségnél 76-an, a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál 35-en, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerveinél 16-an, a Büntetés-végrehajtási Szervezetnél pedig 17-en kezdik meg szolgálatukat július 4-én.