Szent István csatahajó: az Adria Titanicja

Az SMS Szent István nevű csatahajó az úgynevezett Viribus Unitis, vagy Tegetthoff-osztályba tartozó hadihajó volt. A hajó építését ugyan már 1910-ben megrendelték, ám a tényleges munkálatok csak 1912-ben kezdődtek meg. A Tegetthoff-osztály története 1906-ig nyúlik vissza, a brit haditengerészet ekkor bocsátotta ugyanis vízre az első új fejlesztésű hadihajóját, a Dreadnoughtot, amivel megalapozta ezt a rendszert is. A fő előrelépés a korábbi csatahajókhoz képest egyfelől a meghajtásban volt, a korábbi dugattyús gőzgépek helyett ugyanis már gőzturbinákat alkalmaztak. Ennek köszönhetően jelentősen lehetett csökkenteni a hadihajó magasságát. A hajót rendkívül erős fegyverzettel látták el, a korábbi négyről tízre növelték a nehéz ágyúk számát. Ezt látva a Monarchia vezetése és az olasz haditengerészet is úgy döntött, hogy ebbe a rendszere tartozó hadihajókat kell építeni. Mivel akkoriban tért át a Monarchia haditengerészeti egy új vezetési rendszerre, 1908-ban az a döntés született, hogy nem három, hanem négy úgynevezett dreadnoughtot kell építeni. A megépítendő hajókra több tervet is készítettek, melyek közül végül is Siegfried Popper utolsó terveit fogadták el.

A Tegetthoff-osztályba tartozó hajók 20-21 ezer tonna vízkiszorítással, 150 méter körüli hosszúsággal, nagyjából 27 méter szélességgel rendelkeztek. Merülésük igen alacsony, alig 8,4 méter, a tornyok páncélzata 300 milliméter, a lövegtornyoké 280 milliméter volt, fő fegyverzetként pedig 12 darab 305 milliméteres ágyú szolgált. Emellett számos kisebb űrméretű löveg, valamint négy torpedóvető-cső alkotta a fegyverzetét. Legnagyobb sebessége 21 csomó volt. Az 1908-as döntést követően kiderült, hogy egy ekkora méretű hajó megépítésére csupán egy gyárban van kapacitás: a trieszti Stabilimento Tecnicoban. A gyár olyannyira érdeklődött a lehetőség iránt, hogy 1909-ben bejelentették: akár saját kockázatra is megépítik a dreadnoughtot. 1910-ben a Monarchia pénzügyi vezetése nem támogatta a hajók megépítését, így a hadügyminisztérium maga rendelte meg az első két hajó legyártását a trieszti gyártól. Azonban nem csupán a finanszírozás, de a hajók elnevezése körül is gondok akadtak, a magyarok ugyanis joggal várták el, hogy mivel a költségeket felerészt ők állják, az egyik hajó magyar legyen. Ferenc József végül eldöntötte a vitát, s a negyedik hajó az SMS Szent István nevet kapta.

Az elnevezési és finanszírozási viták lezárulta után kezdődhetett meg az SMS Szent István építése, mely a korbeli magyar hajógyártás legnagyobb teljesítménye volt. A megrendelést a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon és Hajógyár Rt. kapta. A feladat annyira újszerű volt, hogy a fiumei telephelyen új sólyateret kellett építeni, hiszen a régi nem tudta volna befogadni a monstrumot. Az építésre 12-15 hónap állt a gyár rendelkezésére. A fegyverzetet a cseh Skoda cég gyártotta és szállította le. Egy-egy oldal-össztűz esetén 5400 kilogramm gránát kilövésére volt képes a hadihajó. Ez olyannyira megterhelte a szerkezetet, hogy behorpadására is akadt példa. A hajót egyébként 1914-ben bocsátották vízre, s mint egész addigi sorsa, ez sem ment zökkenőmentesen: mint később kiderült, egy szabotázs következtében eloldódtak a horgonyláncok, melyek elszabadulva egy munkást agyonzúztak, míg egy másikat megsebesítettek. A hajó ugyanakkor megelőzte korát, hiszen szemben a korábbi elképzelésekkel egy-egy lövegtoronyba nem két, hanem három ágyút építettek, amivel messze lehagyták tervezésben az olaszokat. A hajó akkora tűzerőt képviselt, hogy az olasz flotta nem mert vele nyílt vízi harcba bonyolódni.

Az SMS Szent Istvánt 1915-ben állították csatarendbe, parancsnoka Grassberger Ödön volt. Kezdetben Pula légvédelmét látta el: különösebb harci feladatot nem kapott, csupán egy-egy lőgyakorlatra hajózott ki a tengerre. 1918-ban azonban változott a harci helyzet, az antant erői ugyanis az év elején elzárták az Otrantói-szorost. Horthy Miklós úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló hajórajt és huszonöt repülőgépet mozgósítva megtöri a blokádot. A hajórajt két részre osztották: az egyiket az SMS Szent István testvérhajója, az SMS Viribus Unitis vezette, melyen maga Horthy parancsnokolt. A Szent Istvánt – ami 1918. június 9-én futott ki – Seitz Henrik vezetette csatába. Ezzel egy időben két olasz torpedónaszád két motorcsónakot vontatott ki Anconából. Az egyik parancsnoka, Luigi Rizzo da Milazzo észrevetette a két csatahajót és a támadás mellett döntött: mindkét torpedóját kilőtte az SMS Szent Istvánra. Eközben a másik motorcsónak a testvérhajót támadta.

Utóbbit szerencsésen elkerülték a torpedók, ám az SMS Szent István esetében mind a két torpedó talált: a jobb oldali első és második kazánházat találták el, és öt méterrel a víz alatt ütöttek léket a hajó testén. A hajó azonnal tíz fokot dőlt oldalra, később ezt sikerült hét fokra csökkenteni. Azonban minden hiábavaló volt: az SMS Szent István végül az oldalára dőlt, s alig öt perc alatt elsüllyedt. A legénység tagjai közül 85 matróz és hét tiszt vesztette életét. A haditengerészetet jelentős erkölcsi kár is érte, hiszen addig még egyetlen hajóját sem süllyesztették el torpedóval. Később kiderült, hogy a hajó vesztét árulás okozta. A hajó pusztulását tervezési hibák is felgyorsították: túl magasan volt a súlypontja, túl alacsony volt a vízkiszorítása, és a 12 nagy űrméretű ágyú nagy súlya miatt pedig könnyebben az oldalára dőlt. A modernkori hadviselésben három esetben sikerült egy hadihajó pusztulását filmre rögzíteni. Az SMS Szent István elsüllyedése az egyik ilyen eset. A roncsok Premuda szigetétől délre, 66 méter mélyen fekszenek. A roncsot először halászok fedezték fel, majd 1974-ben és 1979-ben jugoszláv búvárok merültek le hozzá és készítettek róla felvételeket. Ezt követően olasz és osztrák búvárexpedíció is indult az SMS Szent Istvánhoz, de a Skoda révén a cseh búvárok és régészek is indítottak expedíciót a hajóhoz.

A magyar búvárszövetségen belül 1992-ben alakult meg a Szent István Búvárrégészeti Expedíció. Ennek tagjai 1994-ben merültek le először a roncshoz. A hajó testén négy lyukat fedeztek fel, melyek közül kettőt ütött az olasz torpedó. A hajó nevének réztáblája és más maradványok jelenleg a pulai múzeumben vannak. A hadihajó elsüllyesztésének kilencvenedik évfordulóján civil és katonai búvárok kegyeleti merüléssel emlékeztek az SMS Szent Istvánra és az áldozatokra.

Kapcsolódó cikk:
Hősi halált halt bajtársaik nyughelyére merültek