Szent Miklós legendájából született meg a Mikulás

Különleges ismertetőjele, hogy kissé pocakos, piros ruhát visel, s hófehér szakálla a mellét verdesi. Számos neve van, Magyarországon Mikulásnak, az Egyesült Államokban Santa Clausnak, Finnországban Joulupukkinak hívják. Ami azonban minden országban azonos, az kultuszának eredete: a mai idők jóságos figurája az ókorban élt Szent Miklós püspök életének történetéből és a hozzá kapcsolódó legendákból nőtte ki magát.

Miklós gazdag, keresztény családba született 270 körül Patarában. Isteni jelre választották Müra püspökévé, csodatettei miatt pedig már életében szentnek tartották. Viharba került hajót vezérelt a kikötőbe, megmentette városát az éhínségtől, feltámasztott három meggyilkolt iskolás gyermeket, három katonát pedig megmentett a halálos ítélet végrehajtásától. A legenda szerint „valamelyik nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. Mikor az ellenszél miatt partra szálltak az Andriai-tenger melletti Myüra kikötőjében, Szent Miklós meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy hadi népüket tartsák vissza a rablástól, amit a vásárokban szoktak művelni. Míg Miklós a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát le akart fejeztetni. Mikor a püspök ennek hírét vette, kérte a főembereket, hogy vele együtt siessenek oda. A vesztőhelyen már ott térdepeltek az elítélt katonák, szemük be volt kötve, és a hóhér fölemelte kardját, Miklóst megszállta a buzgóság, és bátran a hóhérra vetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire hajította. Az ártatlanokat pedig eloldotta, és sértetlenül vitte magával. A helytartó palotájához sietett, s a bezárt kapukat erőnek erejével kinyittatta. A helytartó elébe ment, és üdvözölte. Köszönését megvetéssel fogadta a szent, és azt mondta: »Te Isten ellensége, te törvényszegő, milyen vakmerő vagy, hogy arcunkba merészelsz nézni, mikor oly roppant bűnt követtél el?« Nagyon megdorgálta, s miután az megbánta bűnét, a főemberek kérésére megbocsátott neki.”

Miklós 350 körül halt meg Mürában. Tisztelete a bizánci birodalomban már nagyon korán, a 6. században megkezdődött – ekkor emelt neki templomot Konstantinápolyban I. Justinianus császár. A 9. században pedig már Oroszország védelmezője volt a tatárok és minden más ellenséggel szemben. Ma már védőszentje a gyerekeknek, a családoknak, a fiatal lányoknak, a diákoknak, a tengeren járóknak, a molnároknak, a kenyérsütőknek, a szegényeknek és a raboknak. Oltalmát kérik a búcsújárók, a búzakereskedők, a csipkekötők, a csomagolók, a fűszerkereskedők, a gombkötők, a gyertyakészítők, a gyógyszerészek, a halászok, a hajósok, az igazságtalanul elítéltek, az illatszerészek, a kádárok, a lenkereskedők, a magkereskedők, a mészárosok, a molnárok, a posztósok, a széngyárosok, a szénhordók, a takácsok, a tanítók, a tengerészek, a tűzoltók, az utazók és a vászonkészítők.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyerekek által annyira várt Mikulás-ünnep is. Ennek kialakulása akkor kezdődött, amikor a kereszténység uralkodó vallás lett, és számos pogány ünnepet, szokást vett át. Ezek közé tartozott az északi népek, de leginkább a vikingek azon hagyománya, hogy a téli napforduló környékén megajándékozták egymást. Ez az egyházi ünnep, valamint Szent Miklós egyik legendája – miszerint a püspök egy alkalommal egy erszényi pénzt ajándékozott egyik szomszédjának, aki a nagy szegénység miatt nyilvánosházba akarta adni három lányát, ám így férjhez tudta adni őket – a 19. századi városokban már úgy kezdett el terjedni, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett, kitisztított cipőkbe édességekből és gyümölcsökből álló piros csomagot tesz december 6-án.

Magyarországon az 1900-as évek elején ez a nap, a falvakban és a városokban egyaránt hagyományosan a miklósolással telt, amikor álarcos fiatalok házról-házra jártak és ijesztgették az ott lakókat. Hosszú láncaikat csörgették, gyakran meg is verték vele a járókelőket, akik emiatt gyakran nem mertek kimozdulni otthonról. A „láncos Mikulás” még nem a ma ismert pirosruhás, kedves „bácsi” volt, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető „rém”, aki egyszerre jutalmazott és büntetett. Ez a szokás vidéken egészen az 1970-es évekig fennmaradt.

Az ajándékosztogató, mindig mosolygós Mikulás a városokban jelent meg először a 19. század végén, valószínűleg a Miklós-napi szokásoktól függetlenül. Aztán a kipucolt és ablakokba kitett cipőkbe, csizmákba éjjel ajándékot rakó Mikulást egyre többször kötötték össze Szent Miklós személyével.