Szeptember 1-től szeptember 2-ig

Bár a II. világháború kitörésének időpontját 1939. szeptember elsejére teszik a történetírók, a távol-keleti térségben már jóval korábban kitört a világégéssel járó konfliktus. Ott már 1937. június 7-én megkezdődtek a harcok. Európában 1939. szeptember 1-én tört ki a háború, melynek egyik előzménye volt a gliwicei támadás, mely augusztus 31-én következett be. A támadás során lengyel katonai egyenruhába öltözött németek elfoglalták a lengyelországi rádióadót. A nyilvánvaló provokáció után már másnap hajnali 4 óra 40 perckor megkezdődött Lengyelország bombázása, melynek célja a lengyel légierő szisztematikus elpusztítása volt. Már két nappal később, szeptember 3-án hadat üzent Németországnak Anglia és Franciaország is.

Furcsa háború

Mivel a szovjet hadvezetés attól tartott, hogy egy esetleges német támadás csak Finnország felől érkezhet, ezért megtámadták az északi államot. A nyugati országok ugyan tervezték, hogy expedíciós csapatokat küldenek Finnország megsegítésére, azonban az erről szóló megállapodás késlekedett. S mire sikerült tető alá hozni, a Vörös Hadsereg áttörte a Mannerheim-vonalat, s 1940. március 3-án elfoglalta Viborgot. Ezt követően pedig 12-én békét kötöttek Finnországgal. Az északi ország ennek során 40 ezer négyzetkilométernyi területet vesztett el. Eközben a németek sem tétlenkedtek északon: Norvégia és Dánia ellen fordultak. Utóbbi egyfajta kapuként szolgált a további hadműveletekhez, míg előbbire a vasérc utánpótlás miatt volt szüksége a náci Németországnak.

Földön, vízen, levegőben

Az északi országok elfoglalása után megkezdődött a totális háború. A németek Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió ellen fordultak. Mindeközben a bevetett fegyverek sora is szélesedett. Immár nem csak a földön, de a levegőben, a tengereken és tengerek alatt is zajlottak az ütközetek. Franciaország ellen 1940. tavaszán, gyakorlatilag a furcsa háború végének másnapján indultak meg a német csapatok. A hadjáratban a gépesített páncélos erők mellett nagyszámban vettek részt a Luftwaffe repülőgépei is. A német csapatok június 14-én vonultak be Párizsba. Henri Philippe

Ugyan Hitler arra számított, hogy Franciaország elfoglalásával megadásra, de legalábbis fegyverszünetre kényszerítheti Angliát, keservesen csalódnia kellett. Így 1940. májusában megkezdődött az Angliai Csata, mely a totális légihadviselés egyik legfontosabb példája. Bár eleinte a Royal Air Force megsemmisítésére irányult a küzdelem, később már a polgári ellenállást igyekeztek megtörni. Londont gyakorlatilag november 3-ig mindennap bombázták, annak ellenére, hogy Hitler már október 12-én lefújta a Seelöwe hadműveletet. Az angliai ellenállást másként is igyekeztek megtörni a németek. A totális hadviselés része volt, hogy tengeralattjárókkal igyekeztek elvágni az utánpótlási útvonalakat, de az óceánok felszínén is háborút indítottak, akár kereskedelmi hajók ellen is. Ez volt az Atlanti Csata, mely 1940-ben az SS Athenia óceánjáró elsüllyesztésével vette kezdetét, s ami az 1943-as Északi-foki csatáig tartott, melyben az utolsó nagyobb német hadihajó is elpusztult.

Sztálingrádtól Berlinig

Miközben Adolf Hitler a teljes nyugatot lángba borította, keleten sem maradt tétlen. 1941-ben dolgozzák ki a Barbarossa tervet, mely a Szovjetunió lerohanását célozta. Bár az inváziónak már májusban meg kellett volna kezdődnie, a rossz időjárás miatt csak június 22-én vette kezdetét. Kezdetben gyors sikereket értek el a német csapatok, hiszen július elejére elfoglalják a balti államokat, s körülfogják Minszket, és a hónap közepére Szmolenszket is elfoglalják. Szeptemberben Moszkva ellen fordulnak, ahol vereséget szenvednek, s végérvényesen véget ér a villámháború. 1942-ben újult erővel támadnak a német csapatok, s melynek kezdetét Szevasztopol bevétele jelentette. Ezt követően fordulnak Sztálingrád ellen, ahol a szovjetek ellentámadásba mennek át, s visszaverik a nácikat, akik vesztesége 250 ezer fő volt. Ezzel indul meg a totális offenzíva Németország ellen.

A szövetséges haderők 1943-ban lépnek újra színre, amikor partra szállnak Szicíliában. Még abban az évben a teheráni konferencián Sztálin, Churchill és Roosevelt megállapodik az úgynevezett Második Front megnyitásában, mely a normandiai partraszállásban csúcsosodik ki, 1944. június 6-án, a D-napon. Bár az invázió során komoly veszteségeket könyveltek el a szövetséges erők, különösen az Atlanti Fal elleni rohamnál, a végeredménye az lett, hogy a német védelmet fokozatosan felmorzsolva, augusztus 25-én gyakorlatilag ellenállás nélkül vonultak be Párizsba. 1944-ben az Ardennekben ugyan a németek egy ellenoffenzívát indítottak, hogy megállítsák a szövetségesek előrenyomulását, ám hiába kerültek mintegy 25-30 kilométer mélyen az amerikai csaptok mögé, a kísérlet kudarcot vallott. Ezt követően már nem sok ideje volt a náci Németországnak: 1944-ben Zsukov marsall vezetésével általános offenzívát indítanak az oroszok, melynek eredményeként 1945. május 2-án Berlin is elesik.

Ezzel azonban csak Európában ér véget a háború, a távol-keleti frontokon még tovább zajlanak az események, melyek előzményeként a Pearl Harbouri, illetve az 1942-es midway-i csatát érdemes megemlíteni. Míg előbbiben a váratlanság erejével az amerikai flotta jelentős részét szinte lábon semmisítették meg a japánok, utóbbiban csúfos vereséget mért rájuk az amerikai flotta. 1945. márciusában kétszer is gyújtóbombával mértek csapást az amerikaiak Tokióra. Az áldozatok számát 100 ezerre teszik. 1945. augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzen Japánnak. Ami már csak azért is érdekes, mert előtte két nappal, augusztus 6-án atomtámadást intéznek az amerikaiak Hiroshima ellen, majd augusztus 9-én ugyancsak csapást mérnek Nagaszakira. Augusztus 14-én Hirohito császár bejelenti, hogy elfogadja a békefeltételeket. Az erről szóló megállapodást szeptember 2-án írják alá a Missouri hadihajó fedélzetén. Ezzel ért véget hivatalosan is a II. világháború.