Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szexbotrány az indiai hadseregben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 24. 13:16

Hatalmas botrány tört ki a Gorskov admirális orosz repülőgép-hordozó indiai megvásárlása körül Indiában: a hajó felújítását felügyelő tisztet in flagranti lefényképezték egy orosz nővel, és ettől igen nagyvonalúvá vált az ártárgyalásokon – adta hírül a Kommerszant című üzleti lap.

A Gorskov admirális 1987-ben épült, és az orosz Északi Flotta kötelékébe került, 1992-ben nagyjavításra küldték, s többet nem futott ki. 2004-ben eladták Indiának úgy, hogy 2012-ben korszerűsítve adják majd át: a szerződés értéke mintegy 970 millió dollár volt, valamint kiegészítésként további 650 millió dollár értékben 16 fedélzeti MiG-29K típusú repülőgép. Az orosz fél azonban emelni kezdte az árat, s végül Vlagyimir Putyin idei indiai látogatásán újabb szerződés született 2,33 milliárd dolláros árral.

A radikális áremelést az indiai parlament bírálta, de a katonák arra hivatkoztak, hogy a hazai szakértők indokoltnak tartják az új árat.

A fő szakértő a vélhetően a legősibb módszerrel beszervezett, nős Sukhginder Singh első osztályú kapitány volt, aki a tárgyalásokon kezdettől részt vett, majd a hajó korszerűsítését végző orosz gyárban dolgozott az indiai ellenőrző csoportban. Később visszatért hazájába, de továbbra is ő felügyelte a Gorskov admirálissal kapcsolatos munkálatokat, tárgyalásokat.

A kapitányt egy orosz nővel, meztelenül, az ágyban ábrázoló fényképeket tartalmazó lemezt névtelen feladó juttatta el az indiai haditengerészet vezetésének idén márciusban, és a katonák újra vizsgálni kezdték az ügyletet. Ehhez a haditengerészet bizottságot hozott létre, s a vizsgálat lezárásáig a kapitányt felfüggesztették állásából.

A Kommerszant szerint Sukhginder Singh kapitányt alighanem elbocsátják majd a haditengerészettől, de ha bizonyosodik, hogy kis magánügye és a repülőgép-hordozó megdrágulása összefügg egymással, komolyabb következményekkel is járhat a kalandja, amelyről utóbb azt mondta, “meggondolatlanság volt és nem mérlegelte lehetséges következményeit".

A lap úgy véli, nem zárható ki az sem, hogy a szerződésre nézve is következményei lesznek a történteknek: az indiai parlament már nem egyszer semmisített meg fegyvervásárlási szerződéseket, s szüntette meg botrányok miatt India haditechnikai együttműködését egyes cégekkel, államokkal.

A lap által megkérdezett szakértők azonban úgy vélték, hogy a szerződés felbontása aligha várható, mivel egyrészt a legmagasabb politikai szinten született, másrészt az új ár megfelel a piacon elfogadottnak és mindkét félnek.