Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szilárd alapokon

Befejeződött az Egységes Gyalogostiszti Felkészítés Táborfalván

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Nagy Gábor |  2024. január 20. 12:40

„Megfelelően felkészített, kiképzett és elhivatott katonákra van szükségünk” – jelentette ki Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az Egységes Gyalogostiszti Felkészítés zárórendezvényén január 19-én, Táborfalván.

Kajári Ferenc altábornagy hangsúlyozta: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2023. október 16. és 2024. január 19. között szervezett foglalkozássorozatot, az azt teljesítő tisztek és honvéd tisztjelöltek pedig méltán lehetnek büszkék.

„Önök – több, mint háromszázan – markáns fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban és eredményesen elvégezték az Egységes Gyalogostiszti Tanfolyamot. Ezáltal nem csupán vezetői, de fizikai képességeik is javultak” – szögezte le az altábornagy.

A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese beszélt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett haditechnikai eszközökről, majd szót ejtett a program humán-stratégiájáról is. Mint mondta, ahhoz, hogy megfelelően felkészített, kiképzett és elhivatott katonák szolgáljanak a Magyar Honvédségben, a katonai felsővezetés elsődleges célja nem lehet más, mint fokozatosan növelni az állomány kiképzettségi szintjét.

IMG_4861

„Ezt a célt is szolgálja az, hogy 2022-ben elindítottuk a felkészítésnek ezt a típusát, amit önök most hajtottak végre. A pilot jellegű projekt újfajta kiképzést vezetett be annak érdekében, hogy a fiatal tisztek – akik még nem rendelkeznek, vagy nem rendelkeztek katonai végzettséggel – és az elsőéves honvéd tisztjelöltek olyan egységes tudást kapjanak, amellyel képesek lesznek saját alegységüket vezetni, klasszikus lövész harcvezetői feladatokat ellátni és végrehajtani a legalapvetőbb döntéshozatali folyamatokat. Ezek azok a szilárd alapok, amelyre építve később egyénileg is fejlődni tudnak” – világított rá a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.

Kajári altábornagy végezetül elmondta: a Magyar Honvédség felkészítéseiben mindig alkalmazkodnak a körülményekhez és építenek a megszerzett tapasztalatokra. Ennek megfelelően az egységes gyalogostiszti tanfolyam tapasztalatait is folyamatosan, tanfolyamról tanfolyamra haladva feldolgozzák és beépítik a felkészítés következő szakaszába.

„A rendszerben lévő, még katonai végzettséggel nem rendelkező tiszteket az elsőéves honvéd tisztjelöltekkel együtt képeztük és képezzük ki a jövőben is. A tanfolyam elvégzésének kötelezettségétől a továbbiakban sem fogunk eltekinteni. Nem maradhat a Magyar Honvédség rendszerében olyan katona, tiszt, aki nem rendelkezik ezzel a tudással” – tette hozzá.

IMG_4773

Dr. Lippai Péter dandártábornok, a kar dékánja beszédében leszögezte, hogy függetlenül attól, hogy ki milyen területről érkezett – harcoló, harctámogató, vagy harckiszolgáló támogató –, a felkészítésen megszerzett ismeretek elengedhetetlen alapjai a további katonai pályafutásuknak. „Emlékszem, amikor tizenkét héttel ezelőtt tartottam önöknek egy állománygyűlést, voltak kétségeim. Láttam a civil életből érkező honvéd tisztjelöltek riadt tekintetét és a tisztek kétkedését. De büszkén látom, hogy nagyon jó hozzáállással, kiállva a kemény erőpróbákat, teljesítették a feladatokat – mondta a kar dékánja. A dandártábornok megköszönte a felkészítésen résztvevő honvéd tisztjelöltek és a katonai végzettséggel nem rendelkező tisztek helytállását, valamint külön köszönetet mondott a kiképzői állomány tagjainak.

Az Egységes Gyalogostiszti Felkészítést kiemelkedő eredménnyel teljesítő honvédek és honvéd tisztjelöltek ezt követően okleveleket és elismeréseket vehettek át Antal László dandártábornoktól, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnökétől, valamint dr. Lippai Péter dandártábornoktól.

Kapcsolódó cikkek
egyfindex

Tűz és jég

2024. január 19. 7:36