Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szombaton Balaton-átúszás!

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. augusztus 5. 15:18

A meteorológiai szakvélemény alapján a szervezőbizottság döntött arról, hogy augusztus 6-án, szombaton megrendezi a 29. Pek-Snack Balaton-átúszást. Az úszók reggel 7 óra 30 perc és 13 óra között Révfülöpön, a labdarúgó pályán nevezhetnek, a célt pedig a balatonboglári Platán strandon építik fel.

A rendezvény honlapján olvasható, hogy a Balaton várható vízhőmérséklete a reggeli órákban 22–23 fok lesz, ám ez várhatóan emelkedik nap közben. A szervezők éppen ezért kérnek mindenkit, hogy ennek figyelembevételével vegyenek részt az úszáson.

Természetesen a Magyar Honvédség is részt vesz a Balaton-átúszáson. A jubileumi, tizedik Úszó Erődbe előzetesen 360-an jelentkeztek. A szervezők bíznak benne, hogy a nem túl meleg víz ellenére sokan nekivágnak majd szombaton az 5200 méteres távnak.

A tervek szerint az Úszó Erőd tagjai háromnegyed 10-kor gyülekeznek a révfülöpi sportpályán, ahol Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, az „erőd parancsnoka" – aki már nem először teljesíti majd a távot – tart eligazítást, meghatározza a célirányt, majd pontban 10 órakor „vízre bocsátja" az erődöt.

A célban, a balatonboglári Platán strandon pedig a szokásos katonai tábor várja az erőd tagjait, akiket egy tál meleg étellel is „megjutalmaznak".