Szudán: az észak-déli konfliktus vége?

A dél szudáni függetlenséghez vezető folyamatot a több évtizedig tartó, véres polgárháború, valamint a megszegett ígéretek sokasága jellemzi – mondta Illés Zoltán. A Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének doktorandusza hozzátette: a több évszázados arab hatás és a britek kolonialista politikája hosszú évtizedekre, közvetlenül az 1956-os függetlenné válásig, közvetetten pedig máig meghatározta az északkelet-afrikai ország életét.

A britek az „oszd meg és uralkodj" elv alapján külön kezelték a régiókat. Felismerték, hogy az északi területeken teljes iszlamizáció és erőteljes arabizáció, a déli régiót csak igen kis mértékben érte el. A gyarmatosítók elszigetelték a déli területeket. Programjuk célja az volt, hogy délen az angol nyelv és a keresztény vallás váljon uralkodóvá.

Az Ibériai félsziget nagyságú és 10 millió lakosú régió ma vallásában és közvetítő nyelvében is eltér az északiaktól. A függetlenség óta az új állam vezetői tovább folytatták a Kartúm központú politikát, s az erőszakolt arab/iszlám identitásexportban látták az ország jövőjét, mely politika létrehozta Szudán sajátos centrum-periféria valóságát, az ország modern konfliktusainak legfőbb okát – mondta Illés Zoltán.

Két polgárháború, több millió áldozat

A Szudán-szakértő szerint ez a mellőzöttség volt az, ami miatt a déliek úgy érezték: nem kapnak megfelelő súlyú szerepet a központi kormányzatban és nincs lehetőségük saját ügyeik irányítására. Ez vezetett a függetlenség előestéjén – 1955-ben – az első észak-déli polgárháború kitöréséhez. Ez a gerilla harcmodorra épülő, alacsony intenzitású fegyveres konfliktus egészen 1972-ig tartott, az ekkor megkötött békemegállapodás 1983-ig volt képes megakadályozni az újabb összetűzéseket. Ekkor tört ki a második polgárháború, amely a teljes határvidéket harci övezetté változtatta és csak 2005-ben, az átfogó békemegállapodással fejeződött be.

Az 1972-ben megkötött egyezményről szólva Illés Zoltán elmondta: Kartúm széles körű autonómiát nyújtott délnek. Az országrész fővárosában, Dzsubában saját tartományi gyűlést hozhattak létre, saját ügyeikben döntési joggal rendelkeztek. Azonban az évek múlásával az akkor hatalmon lévő államelnök, Nimeri, egyre többször szegte meg a békemegállapodásban rögzített autonóm terület garantált jogait.

– A robbanáshoz vezető utolsó szikra a saria, vagyis az iszlám törvénykezés egész országra érvényes bevezetése volt 1983-ban. Ezt a keresztény többségű, déli autonóm területen jogaik sárba tiprásaként értelmezték, s ismét a fegyverekhez nyúltak – mondta Illés Zoltán, akitől megtudtuk azt is, hogy a 22 éven keresztül tartó második polgárháború kétmillió ember életét követelte és közel négymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására, váltak menekültté.

A háborút 2005-ben zárták le az úgynevezett átfogó békemegállapodással (CPA), amely egy hat éves átmeneti periódus alatt kívánta teljesen rendezni az észak-déli viszonyt. Omar al Bashir és a kartúmi kormányzat a nemzetközi elszigetelődés, az erősödő diplomáciai nyomás, és az egyre komolyabban szerveződő déli katonai ellenállás miatt ült a tárgyalóasztalhoz, s kötötte meg a fegyverszünetet a legendás dinka tábornok, a néhai dr. John Garang vezette déli ellenállókkal. A megállapodás értelmében a megosztották a hatalmat, azaz a kartúmi központi kormányba delegálhatott minisztereket a déli országrész is. Emellett a nemzetgyűlés negyede a déliek pártjából került ki, Dzsubában pedig létrehozták a dél-szudáni kormányt, amely saját ügyeinek intézésében csaknem teljeskörű döntési jogot kapott.

Sikerült az olajbevételek elosztásáról is megegyezniük a két országrész képviselőinek – fogalmazott Illés Zoltán – eszerint a déli kormány a délen kitermelt olajból származó bevétel felére lett jogosult. Ezzel kapcsolatban érdemes tudni – tette hozzá a szakértő –, hogy Szudán 1999 óta exportál nyersolajat, mégpedig napi 500 ezer hordót. Ezzel a mennyiséggel a szubszaharai Afrika harmadik legnagyobb olajtermelője. Az ország olajtartalékainak 75 százaléka a déli területeken van, az olajvezetékek azonban északon keresztül jutnak a Vörös-tengeren partján lévő Port Szudán kikötővárosig, ahol tankerekbe pumpálják a „fekete aranyat". A szudáni központi kormányzat bevételeinek felét , Dzsuba bevételeinek pedig 95 százalékát adják az olajbevételek.

A Szudán-szakértő szerint a 2005-ben megkötött békeszerződés másik sarkalatos pontja az úgynevezett biztonsági megállapodás volt, amely egy közös haderő megalkotásáról is rendelkezett. Ezzel egyidejűleg legálissá tették a déli hadsereget és döntöttek arról is, hogy az északi haderő kivonul a déli területről. E megállapodás rendezte a vitás határterületek sorsát is.

A békemegállapodás legfontosabb eredménye Illés Zoltán szerint azonban mégis az volt, hogy a szembenálló felek megegyeztek a déliek önrendelkezési népszavazásáról, melynek értelmében a hat esztendőn keresztül tartó, átmeneti periódus végén, 2011-ben választásokat tartanak arról, hogy a déli területek függetlenné kívánnak-e válni az északi országrésztől. Ez a referendum zajlott most le, január 9. és 15. között, melyen a déliek nemcsak hazájukban, de északon és a diaszpórában is szavazhattak.

Referendum, borítékolható végeredménnyel

Bár már a szavazás előtt borítékolható volt az, hogy a többség az elszakadás mellett dönt, a hivatalos végeredményt – ezt az esetleges panaszok kivizsgálása után csak február 14-én hozzák nyilvánosságra. Az eddigi eredmények ismeretében azonban kijelenthető, hogy a déliek elsöprő többsége a függetlenségre szavazott. A legfrissebb információk szerint a déli területeken kilencven százalék feletti volt a részvételi arány, míg északon a regisztráltak 55–60 százaléka járult az urnák elé. Az északon élő déliek alacsony részvétele azzal magyarázható, hogy a választások előtt Kartúm többször is kijelentette: egy esetleges elszakadás esetén az északon élő déliek elveszítik majd állampolgárságukat, s több alapvető jogukat is csorbítja majd a központi adminisztráció. Emiatt sok déli hazatért északról, illetve az északon maradtak töredéke ment csak el szavazni.

A déli népszavazás eredménye értelmében július 9-én megszületik Afrika legújabb, 54. független állama, amely a mai ismeretek szerint a Dél-Szudán nevet kapja. Az északi területekből pedig megalakul Észak-Szudán, a mostani Szudán jogutódja – fogalmazott a szakértő, aki szerint azonban vannak még megoldandó kérdések, melyekről az elkövetkező fél évben kell megállapodnia a feleknek. Ilyen a több mint 2000 kilométer hosszú határ demarkációja, az olajbevételek elosztása, az ország 38 milliárd dollárra rúgó külső adósságának felosztása, és az úgynevezett átmeneti területek sorsának rendezése, amelyek a határ északi oldalán terülnek el, ám déli kötődésűek, mint például Abyei, Nuba hegység, Kék Nílus tartomány.

Amennyiben a fennmaradó vitás kérdéseket a tárgyaló felek nem megfelelően rendezik, az ebből származó feszültség határmenti összetűzéseket generálhat, mint amilyen a legfrissebb, Abyei északi részén zajlott, 30 helyi rendőr életét követelő január 7-8-i összecsapás volt. Ezek a helyi incidensek könnyedén továbbterjedhetnek, lángba borítva az egész térséget.

Dél Szudán júliusban kikiáltja függetlenségét, ám kérdés, hogy az új állam, amely háborús múltja miatt a kontinens egyik legszegényebb és legelmaradottabb térsége, békével léphet-e új korszakába. A választ pedig Salva Kiir, dél elnöke és a dzsubai kormány és Kartúm együtt adják majd meg az elkövetkező hónapokban – mondta Illés Zoltán.

 

Fotó: Archív