Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Születésnapja alkalmából köszöntötték Simicskó Istvánt

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. december 3. 11:21

Hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Simicskó István volt honvédelmi tárcavezetőt, a Honvédelmi Sportszövetség elnökét dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, december 3-án, pénteken, Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.

LALA6558

Benkő Tibor megköszönte Simicskó Istvánnak azt a segítséget, amit a honvédelem ügye érdekében tett és tesz a mai napig is. „Még mielőtt miniszter lettél volna, már akkor is a honvédelem ügyével foglalkoztál. A Honvédelmi és rendészeti bizottságban végzett munkád, valamint a kutató és tudományos tevékenységed is mind-mind arra predesztinál minket, hogy elismeréssel és köszönettel mondjunk neked hálát, azért a munkáért, amit tettél a honvédelem ügye érdekében” – hangsúlyozta Benkő Tibor. Hozzátette: a 2017-ben elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program is Simicskó Istvánnak köszönhető.

A köszöntő gondolatok után Benkő Tibor a Honvédelemért Kitüntető Cím Babérkoszorúval ékesített fokozatát adta át Simicskó Istvánnak.

LALA6565

A volt honvédelmi miniszter köszönetét fejezte ki a megtisztelő és elismerő szavak hallatán, majd elmondta: a katonák megbecsülése a legfontosabb. „Minden közösségnek, egy hadseregnek is az igazi ereje a szellemiségében és erkölcsiségében rejlik” – hangsúlyozta Simicskó István, hozzátéve: fontos a modern technikai felszerelés is, de a legfontosabb a humán erőforrás.

LALA6579

A 60. jubileumi születésnapja alkalmából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Hadik András szablyát adományozott Simicskó Istvánnak.

Simicskó István 2015 és 2018 között volt Magyarország honvédelmi minisztere. 2018 májusában lett a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.