Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábornoki előléptetés és kinevezések augusztus 20. alkalmából

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Érdi Róbert |  2024. augusztus 21. 12:25

Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül vezérőrnaggyá léptette elő Antal László István dandártábornokot, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnökét. Továbbá kinevezte dandártábornokká dr. Bali Tamás ezredest, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnokát, valamint Solymosi Ferenc ezredest, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnokát.

2024.08.20. tábornoki kinevezések ER

A tábornokok augusztus 20-án Budapesten, a Sándor-palotában – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének jelenlétében – vehették át előléptetésüket, illetve kinevezésüket dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, a Magyar Honvédség főparancsnokától.