Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tartalékosok díszőrségben

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Pintér Ákos |  2024. június 17. 18:52

„Új tradíció indul a Várban!” – jelentette be közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf, utalva arra, hogy ezentúl a Magyar Honvédség hét területvédelmi ezredének tartalékos katonái állnak díszőrséget a Vár főépülete előtt.

202406017_Kapisztrán tér - Őrség_PAKO_-1

Magyarországon hét területvédelmi ezredbe osztva szolgálnak azok a tartalékosok, akik tanulmányaik vagy polgári foglalkozásuk mellett teljesítenek katonai szolgálatot. Elsődleges hivatásuk saját lakóhelyük és az ország adott régiójának védelme, valamint a folyamatos önképzés. Feladatkörük mostantól új, nyilvánosan végzett elemmel bővül: az egyes ezredek állománya kéthetes váltásban díszőrséget áll a Kapisztrán téren.

„Tartalékos katonai szolgálatom idején a Palotaőrségnél teljesítettem szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor volt alkalmam ennek a nagyon nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni” – idézte fel személyes emlékeit a honvédelmi miniszter. A tárcavezető hozzátette, hogy a területvédelmi tartalékosok a díszőrség ellátásának hazai szakembereitől, a 32. Testőrezredtől kaptak alapos kiképzést.

„A területvédelmi ezredek parancsnoki kiképzőállománya mellett a teljes tartalékos állományt felkészítettük. Az alakiság mellett megtanulták, miként kell díszőrváltást teljesíteni, illetve hogyan intézkedjenek, ha esetleg valamilyen inzultus éri őket ” – beszélt a kiképzésről Zsolnai Tamás ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred parancsnoka.

„Jöjjenek, nézzék meg őket. Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a Várban önöknek is meg tudnak mutatni” – invitálta a polgárokat a Kapisztrán térre Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Csatlakozz a területvédelmi tartalékosokhoz! ⇒ iranyasereg.hu/tartalekos