Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljesítették az Alap Altiszti Tanfolyamot

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Kertész László |  2022. február 18. 10:27

Közel háromszáz katona sorakozott fel az MH Altiszti Akadémia alakulóterén február 18-án, pénteken. A katonák sikeresen teljesítették az Alap Altiszti Tanfolyamot Szentendrén, Csobánkán és Izbégen, ezzel lezárult a kiképzésük 12 és 18 hetes időszaka.

Alap Altiszti Tanfolyam kibocsátó rendezvény KLAC6025

A tanfolyamot jó eredménnyel elvégző katonákat - Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósának képviseletében - Sári Zsolt főtörzszászlós, a Magyar Honvédség Parancsnokság logisztikai haderőnemi szemlélőség vezénylőzászlósa köszöntötte. „Köszönöm az elmúlt időszakban végzett munkájukat, fegyelmüket és hálával tartozok azért a helytállásért, ami oda vezetett, hogy a mai napon itt állnak egységes alakzatban és befejezték az Alap Altiszti Tanfolyam első időszakát” – hangsúlyozta beszédében Sári Zsolt főtörzszászlós. Mint fogalmazott: a katonák a képzés során elsajátított harcászati és harcbiztosítási tudással képesek lesznek szintet lépni, és elkezdeni a február 28-án induló Altiszti Szakmai Alaptanfolyamot. Az ország különböző helyőrségeibe kerülő katonákhoz egy kéréssel is fordult Sári Zsolt főtörzszászlós: „ugyanúgy, ahogy eddig is, legyen bizalmuk parancsnokaikban. Legyen bizalmuk a kiképzőikben, forduljanak hozzájuk bizalommal, úgy, ahogy Szentendrén is tették.”

Alap Altiszti Tanfolyam kibocsátó rendezvény KLAC6047

Molnár Zsolt alezredes, az MH Altiszti Akadémia törzsfőnöke - Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia megbízott parancsnoka nevében - köszöntötte a katonákat. Az alezredes beszédében kiemelte: a tanfolyamot a katonák példaértékű teljesítménnyel végezték el, ezt a szellemiséget kell továbbra is fenntartaniuk, hogy augusztusban ott állhassanak a Hősök terén az altisztek avatásán. „Köszönöm azt a hozzáállást, amit tanúsítottak az elmúlt időszakban, azt a fegyelmet, amivel önöknél mindig lehetett számolni” – tette hozzá Molnár Zsolt alezredes. Az MH Altiszti Akadémia törzsfőnöke a kiképzőknek is köszönetet mondott az eredményes felkészítésért.

Az Alap Altiszti Tanfolyam során kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el Balogh Arnold őrvezető, Bartha Koppány Benedek és Arnold Zoltán közkatonák. Mellettük, kiemelkedő kiképzői tevékenységéért Makai Levente szakaszvetető is elismerést vehetett át Molnár Zsolt alezredestől és Sári Zsolt főtörzszászlóstól.

Kapcsolódó cikkek
Tűzben edzett katonák_index

Tűzben edzett katonák

2022. január 26. 7:15

Ezüst_Pallos (nyitó)

„Ezüst Pallos 2022”

2022. február 17. 7:16