Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés az emlékparkban

Szöveg: honvedelem.hu |  2009. október 27. 8:46

Az első és a második világháború magyar és külföldi áldozataira, hőseire emlékezett a hétvégén az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred a sitkei emlékparkban. A sitkei Világháborús Hősök és Áldozatok Emlékparkjában került sor az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusainak áldozatául esettek kegyeleti megemlékezésére.

A rendezvényt Sitke község önkormányzata, a Világháborús Hősök és Áldozatok Alapítvány Sitke, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Győri Szervezete és a győri légvédelmi rakétaezred szervezte meg.

Az ünnepségen a köztársasági elnök képviseletében megjelent Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályvezetője, Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke, Samu István rendőr vezérőrnagy, az ORFK rendészeti főigazgatója, Morgós István, Sitke község polgármestere és Gaál József, a Sitkei Világháborús Hősök és Áldozatok Alapítvány elnöke, valamint Varga László mérnök dandártábornok, a győri alakulat parancsnoka is.

A rendezvényen Kiss Zoltán nyugállományú alezredes üdvözölte a megjelenteket, akik egyperces néma főhajtással és díszsortűzzel emlékeztek az első és a második világháború több tízmillió áldozatára. A tisztelgés és a rövid műsor után Samu István rendőr vezérőrnagy mondott ünnepi beszédet, majd a központi emlékmű talapzatára helyezték el koszorúikat a megemlékezésen résztvevők.

Az ünnepség zárásaként az ezred csapatzászlaja és a díszszakasz díszmenettel teljesített tiszteletadást a hősök, a megjelent külföldi és hazai vendégek előtt.

1595892906
1595892906