Tíz tény a vegyi fegyverekről

A hadviseléshez hasonlóan a vegyi fegyverek használata is egyidős az emberiséggel. Már a késő kőkorszak vadászó-gyűjtögető társadalmai is használtak mérgezett nyilakat a zsákmány elejtéséhez, illetve az ellenséges embercsoportokkal vívott háborúkhoz. A mérget növényekből és állatokból − leginkább kígyókból vagy skorpiókból − vonták ki. A mérgezett fegyverekkel való harc annyira elterjedt volt az őskorban és az ókorban, hogy már az ortodox hinduk számára készített előírás-gyűjteményben, a Kr. u. 2−3. században keletkezett Manu-féle törvénykönyvben is olvasható: „nem szabad mérgezett fegyvert használni". A növényi és állati eredetű mérgek mellett a mérges gázok használata is nagyon korán elterjedt. A Kr. e. 4. századból már maradtak fenn olyan feljegyzések, amelyekből kiderül, hogy az ostromló seregek előszeretettel használták a mustár és más mérgező növények elégetett füstjét mint harci anyagokat. Az Athén és Spárta között dúló peloponnészoszi háborúban pedig a spártaiak a fa és a kén keverékét gyújtották meg egy ostrom alkalmával, hogy harcképtelenné tegyék a védőket.

Vegyi fegyverek az újkorban

A vegyi eredetű fegyvereket nemcsak a késő őskorban és a középkorban alkalmazták előszeretettel, számos történelmi példa bizonyítja használatukat a későbbi évszázadokban is. A fennmaradt feljegyzések szerint a 17. században az ostromlók gyakran használtak gyújtógránátokat, amelyek alapanyaga általában kén, faggyú, terpentin, illetve salétrom volt. A tűz mellett keletkezett, irritáló hatású füst megzavarta a védőket. Az ilyen típusú fegyverek betiltásának első kísérlete is ebből az időből származik: 1675. augusztus 27-én a franciák és az angolok megkötötték a strasbourgi megállapodást, amelynek egyik cikkelye betiltotta a „hitszegő és gyűlöletes" mérgező eszközök használatát.

Kísérlet a teljes betiltásra: a hágai konferencia és a genfi egyezmény

 A XIX. század végére a vegyi harcanyagokkal szembeni félelem olyan méretűvé vált – illetve nagyon sokan humanitárius okokból ellenezték a mérges gázok harci alkalmazását –, hogy a kérdést az 1899-ben megrendezett hágai konferencián külön „napirendi pontként" tárgyalták. A modern korszakot érintő, nemzetközi jogi kérdéseket rendezni kívánó konferencián külön nyilatkozat született a fojtó vagy mérges gázokkal töltött lövedékek tilalmáról. Nem a konferencia résztvevőin múlott, hogy a nyilatkozatban foglaltaknak nem sikerült érvényt szerezni… Az első világháborút követően ismét felmerült, hogy nemzetközi egyezménnyel tiltsák be a mérges gázok harci alkalmazását. Az 1925-ös genfi egyezményt a világ vezető nemzetei közül tizenhat írta alá − ebben deklarálták, hogy soha többet nem használnak gázt a hadviselésben.
Az egyezmény a mai napig hatályos.

Harci gázok az első világháborúban

A közhiedelemmel ellentétben nem a németek, hanem a franciák voltak azok, akik először vetettek be vegyi fegyvereket az első világháború során; még 1914 augusztusában használtak etil-brómacetát tartalmú könnygázt a támadó német csapatok visszaszorítására. A gáz koncentrációja azonban annyira alacsony volt, hogy hatástalan maradt. A németek először 1915 januárjában alkalmaztak vegyi anyagokat: Bolimów városánál a különösen veszélyes xilil-bromidot vetették be az oroszok ellen. A nagy hidegben a gyilkos gáz egy része megfagyott, ennek ellenére e gáztámadás több mint ezer halottat követelt. A már mindenki által ismert „első" vegyi támadás is a németekhez köthető: 1915 áprilisában klór hatóanyagú gáztámadást hajtottak végre az antantcsapatok ellen. A hatás még a németeket is meglepte: a velük szemben álló két francia hadosztály megtizedelődött, és a frontvonalon több mint 7 kilométeres rés nyílt. Harci gázokat még ezt követően is többször bevetettek a Nagy Háborúban. A becslések szerint 1914−1918 között összesen 100 ezer tonnányi mérges gázt használtak fel, amelynek következtében 30 ezernél is többen vesztették életüket, 500 ezer katona pedig súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.

Az ideggázok kifejlesztése

A két világháború közötti időszak a vegyi fegyverek fejlődését hozta magával, még ha ez nem is volt tudatos. Ekkor fedezték fel ugyanis azokat a vegyi anyagokat, amelyeket azóta ideggáz névvel illetünk. A legelső ideggázt, a tabunt 1936 decemberében állította elő egy német vegyész. Gerhard Schrader az addig használt rovarirtó szernél erősebb anyagot szeretett volna kikísérletezni, amikor rábukkant egy rendkívül mérgező foszfátvegyületre. A tabunt a szarin felfedezése követte 1938-ban, ugyancsak Németországban. A két, szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú vegyület a központi idegrendszert támadja meg, a gerincoszlop üzenettovábbító képességét gátolja, így az áldozat elveszíti kontrollját a saját teste felett. A gázmérgezés után a pupilla összehúzódik, az emésztés, szívverés és a légzés leáll, az áldozat megfullad. A tabunhoz és a szarinhoz hasonló, ám azoknál jóval stabilabb és erősebb ideggáz a szomán, amit 1944-ben fedeztek fel Németországban. A második világháború ideje alatt a német hadsereg már rendelkezett ideggázokkal töltött tüzérségi lövedékekkel, ám ezeket nem merték bevetni, mivel féltek attól, hogy a szövetségesek is ismerik az ideggázokat, és válaszcsapásként alkalmazni is fogják a német katonák és polgári lakosok ellen.

A 731-es egység és a Zyklon-B: vegyi fegyverek a második világháborúban

Az 1925-ben elfogadott Genfi Egyezmény ellenére számos alkalommal vetettek be vegyi fegyvereket a második világháború ideje alatt is. Igaz, ezeket a gázokat leginkább a távol-keleti hadszíntéren alkalmazták a japánok. A japán császár először az 1938-as vuhani csata alatt engedélyezte mérgező gázok használatát. Aztán később, a hírhedté vált 731-es alakulat, a japán császári haderő titkos, biológiai és vegyi hadviselést folytató egysége Mandzsúriában alkalmazott különféle harci gázokat az emberkísérletei során, egészen 1945-ig. Az évek alatt több mint tízezer emberen folytattak különféle kísérleteket, közülük hatezren életüket vesztették. Bár a második világháború során a frontokon a németek nem vetettek be vegyi fegyvereket, a koncentrációs táborokban a Zyklon-B nevű, hidrogén-cianidot tartalmazó gázzal pusztítottak el több millió embert.

Hidegháború: az „új generációs" ideggázok megalkotása

A második világháborút követően kialakult kétpólusú világrendszer és a hidegháború nemcsak a nukleáris, hanem a vegyi fegyverek fejlődését is magával hozta. Az egymással szemben álló nagyhatalmak atomarzenáljaik fejlesztése mellett leginkább az új idegmérgek kikísérletezésével foglalkoztak. Az Amerikai Egyesült Államokban 1952-ben alkották meg a ma ismert legveszélyesebb ideggázt, a VX-et. Az új, mesterségesen előállított vegyület a többi, korábban felfedezett ideggáznál jóval stabilabb − azaz szabadba jutása után nemcsak órákig vagy napokig, hanem hetekig, de akár hónapokig is veszélyes lehet −, ráadásul mérgezőbb is. A VX idegméreg hatása megegyezik a második világháború előtt és alatt felfedezett ideggázokéval, ám a tünetek jóval gyorsabban játszódnak le, és sokkal kisebb mennyiség is halálos lehet belőle. Az amerikaiakkal párhuzamosan természetesen a szovjetek is fejlesztették saját vegyifegyver-készleteiket. A Szovjetunióban az 1970-es években alkották meg az idegmérgek új családját, aminek a novicsok, azaz az „újonc" nevet adták. A „negyedik generációs vegyi fegyver"-nek is nevezett méregről azt terjesztik, hogy hatása akár nyolcszor is erősebb, mint a VX-é − ám ezt még soha nem bizonyították, így vannak olyan tudósok, akik a novicsok létezését is kétségbe vonják.

Irak – katonák és civilek ellen…

Az 1980-tól 1988-ig tartó, Irak és Irán közötti háború a brutalitása mellett arról is hírhedtté vált, hogy az iraki katonák − Szaddám Huszein utasítására − már a fegyveres konfliktus első hónapjaitól kezdve célzottan használtak vegyi fegyvereket az iráni fegyveres erők és a civilek ellen. A leggyakrabban tüzérségi lövedékekbe és bombákba töltött mustárgázt és tabunt alkalmaztak. A szomorú végeredmény: körülbelül 100 ezer iráni katona esett áldozatul az iraki vegyi támadásoknak. Az ellenség katonái ellen indított támadás mellett Huszein attól sem riadt vissza, hogy saját állampolgárai ellen vessen be vegyi fegyvereket. 1988 végén az Észak-Irakban található Halabja kurd város ellen több vegyi támadást is indítottak, aminek következtében az 50 ezer lakosból mintegy ötezren meghaltak. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy az iraki hadsereg mustárgázt, szarint, tabunt és VX-et is használt a támadás során.

Amikor a terroristák kezében van a vegyi fegyver

1995. március 20-án az egész világot bejárták azok a borzasztó képek, amelyek a tokiói metróban készültek: vegyivédelmi védőruhát viselő emberek cipelik ki mozdulatlan vagy éppen köhögő, fuldokló társaikat az állomásról. A szarint az Aun Sinrikjó, azaz Legfőbb Igazság nevű szekta vetette be a metrón utazó, mit sem sejtő tokióiak ellen. A vegyi támadásnak tizenkét halálos áldozata volt, és több mint ötezren szenvedtek súlyos mérgezést. E támadás bizonyította be a világnak, hogy a magukat szektáknak mondó terrorista csoportok is birtokolhatnak tömegpusztító fegyvereket, s képesek azok alkalmazására is. Kevesen tudják, de az Aun Sinrikjó szektának nem a tokiói metró ellen végrehajtott terrortámadása volt az egyetlen olyan akciója, amely során vegyi fegyvereket használt. 1994. június 27-én ugyancsak mérges gázt vetett be a Fidzsi-hegy közelében, Macumotóban. Itt heten haltak meg és háromszázan szenvedtek súlyos mérgezést. A szekta vezetőjét, Soko Aszaharát − aki a metró elleni terrortámadás értelmi szerzője volt − 2007-ben végezték ki.

1400 halott Szíriában

Szinte sokkolta a közvéleményt a hír, miszerint 1400-nál is többen haltak meg abban a támadásban, amelyet vegyi fegyvereket használva hajtottak végre 2013. augusztus 21-én Szíriában, Damaszkusz külvárosában. A polgárháború dúlta országban a lázadók a mai napig a kormánycsapatokat, az Aszad elnökhöz hű erők pedig a felkelőket vádolják az ideggáztartalmú rakéták kilövésével. A teljes igazság egyelőre még nem ismert…

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)