Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint 150 fiatal vonult be Önkéntes Katonai Szolgálatra

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. szeptember 14. 13:38

A felsőoktatási továbbtanulási lehetőségeket támogató Önkéntes Katonai Szolgálatot (ÖKSZ) ebben a hónapban több mint 150 fiatal választotta, akik az ország több pontján szeptember 11-én vonultak be alapkiképzésükre.

Az ÖKSZ továbbra is nagyon népszerű a fiatalok körében, hiszen a legalább fél éven át tartó képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél – összesen egy – évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak továbbtanulásuk érdekében. Az első ciklus átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzést biztosít a bevonulóknak, valamint stabil kereseti lehetőséget és megélhetési alternatívát kínál.

A most bevonulók között is nagyszámmal vannak olyanok, akik felsőoktatási intézményben való továbbtanulás céljából választották ezt a szolgálati formát.


Gödöllő

Több mint húsz fiatal jelentkező vonult be Önkéntes Katonai Szolgálatra szeptember 11-én Gödöllőre, hogy megkezdje felkészítése első ciklusát. Az önkénteseket Kaló Miklós ezredes, az MH 1. Területvédelmi Ezred ezredparancsnoka köszöntötte, aki ismertette az előttük álló kiképzés menetét. A bevonulók megkapták felszerelésüket, elfoglalták elhelyezési körleteiket, majd adminisztrációs és a kiképzést érintő tájékoztatón vettek részt.

Szöveg és fotó: Kovács Géza főtörzsőrmester

* * *


Miskolc és Nyíregyháza

Közel harmincan vonultak be az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezredhez Nyíregyházára és Miskolcra szeptember 11-én, hogy elkezdhessék Önkéntes Katonai Szolgálatukat.

A bevonulás napján Bartha Adám hadnagy, a nyíregyházi székhelyű 5. Területvédelmi Zászlóalj Kiképző Századának szakaszparancsnoka köszöntötte a jelentkezőket, majd az adategyeztetést és szerződéskötést követően megkapták a kiképzésükhöz szükséges ruházati felszerelést, ezt követően pedig munka, tűz- és környezetvédelmi oktatásban részesültek.

A következő hetekben az újonc katonák az alapkiképzés során elsajátítják a legfontosabb katonai ismereteket, majd alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten vesznek részt. Ezalatt az idő alatt a katonák nemcsak az ország védelméhez szükséges ismereteket sajátítják el, hanem olyan mindennapi életben hasznosítható tudást is szereznek, amelyet a civil életükben is tudnak kamatoztatni. A szolgálat bármikor megszüntethető, de dönthetnek úgyis, hogy szerződéses vagy tartalékos szolgálati formában folytatják tovább katonai pályafutásukat.

Szöveg: Szidor Viktória hadnagy
Fotó: Guczi Emese tartalékos zászlós és a szerző felvételei

* * *


Tata

A jelentkezők szeptember 11-én reggel vonultak be a tatai laktanyába, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 12. Területvédelmi Zászlóalj kötelékébe. Az adminisztrációt követően a bevonuló állománnyal ismertették az alapkiképzés napirendi pontjait, majd megkapták az ehhez szükséges felszerelésüket.

A honvédek az elkövetkezendő nyolc hét során elsajátítják azt a tudást, ami a katonai szolgálat ellátásához szükséges. Ezek főbb részei közé tartozik az alaki foglalkozás, a híradó, a katonai tereptan, a lövészet, a harcászat és a műszaki ismeretek.

„Kiképzőink segítségével olyan benyomásokat, tapasztalatokat és tudást szereznek a nyolcadik hét végére, hogy szívesen fogják tovább folytatni katonai szolgálatukat egy műveleti alakulatnál is” – mondta Fekete László őrnagy, az ezred 12. Területvédelmi Zászlóaljának zászlóaljparancsnok-helyettese.

A két hónap alatt mind elméleti, mind gyakorlati foglalkozásokon részt vesznek majd, ezt követően pedig eldönthetik, hogy a területvédelmi zászlóaljnál maradnak lövész szakkiképzésen, vagy műveleti besorolású katonai szervezetnél kapják meg további felkészítésüket.

Szöveg: Józan Tímea hadnagy
Fotó: a szerző felvételei

* * *


Tiszasziget

„Legyenek büszkék az egyenruhájukra!” -–ezzel a mondattal köszöntötte Palágyi Gáspár főhadnagy, az MH 4. Területvédelmi Ezred, 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj Kiképző századparancsnok-helyettese azokat a bevonulókat, akik szeptember 11-én érkeztek az Önkéntes Katonai Szolgálat alapkiképzésére Tiszaszigetre.

A személyügyi tájékoztatót követően Nagy László őrnagy osztotta meg gondolatait a frissen bevonult állománnyal. A zászlóalj törzsfőnöke beszédében hangsúlyozta: az elkövetkező hetek igen intenzíven fognak telni, s bízik benne, hogy mindenki megtalálja majd a számítását és proaktív tagja lesz a Magyar Honvédség összetartó közösségének. Palágyi Gáspár főhadnagy a köszöntőt követően elmondta, hogy a katonai szolgálat nem könnyű, az empátia és türelem kulcsfontossággal bír önmagukkal és egymással szemben is. Emellett a csapatszellem és a közös gondolkodás is kiemelt szerepet kap majd az elkövetkező két hónapban a fiatalok mindennapjaiban.

A kiképző állomány a jelentkezőktől bizalmat, nyitottságot, elszántságot kért, mindezek elengedhetetlen feltételei annak, hogy hazájukat szerető, a magyar állampolgárokat tisztelő honvédekké váljanak.

Szöveg és fotó: MH 4. TVE