Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint ezer civil áldozat fél év alatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 10. 8:50

Az év első hat hónapjában a polgári lakosok közül 1145 ember vesztette életét, 1954 pedig megsebesült – olvasható a világszervezet afganisztáni segélymissziójának (UNAMA) augusztus 8-án, szerdán közzétett jelentésében, amelyből kiderül, hogy a halottak és sérültek száma 15 százalékkal kevesebb mint a múlt év azonos időszakában volt.

A jelentés szerint az említett 3099 halottnak és sebesültnek a 30 százaléka nő vagy gyerek volt, 80 százalékuk a kormányellenes felkelők, 10 százalékuk pedig az afgán kormányt támogató erők harci tevékenysége folytán vesztette életét vagy szenvedett sérüléseket (10 százalékuk esetében nincs erről adat).

A halálesetek és sérülések okait illetően a dokumentum megállapítja: a robbanószerkezetek 327 ember életét oltották ki, 689 személyt sebesítettek meg. Az év első hónapjában a kormányerőket támogató erők légi hadműveletei miatt halt meg 83 civil és sebesült meg 46 polgári lakos – áll a jelentésben.

Címkékmisszió