Több ország tartalékosai találkoztak
Szöveg: Demeter Ferenc | 2009. augusztus 30. 18:28Hatodik alkalommal került megrendezésre Ausztriában a Közép-Európai Országok Tartalékos Szervezeteinek Nemzetközi Katonai Bajtársi Találkozója. A rendező osztrák Radetzky tábornok Felső-ausztriai Bajtársi Egyesülete mellett hét ország, köztük hazánk, valamint az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők küldték el képviselőiket.
A magyar tartalékosok délután érkeztek a Duna partján fekvő Mautern város laktanyájába. Itt a házigazda Günter Hochauer nyugállományú vezérőrnagy az Osztrák Tiszti Társaság 1. Alsó-ausztriai Tiszti Társaságának elnöke fogadta a vendégeket. Rövid pihenő után a két szervezet képviselői között megbeszélések kezdődtek, ahol a magyarok tájékoztatást kaphattak a társaság történetéről, jelenéről és az elkövetkezendő feladataikról.
A jövőbeni feladatokat illetően elhangzott, hogy a Tiszti Társaság már az idén is „hadtörténeti kirándulásokat" tervez Olaszországba. Ezt szeretnének kiterjeszteni először Magyarország, majd Románia területére. Ez azt jelenti, hogy olyan helyeket, csatamezőket, várakat kívánnak felkeresni, ahol a történelem nagy eseményei zajlottak. Ehhez kértek a megyei szervezettől olyan segítséget, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy a tagjaikat Magyarországon hova és milyen ütemezéssel célszerű elvinni.
A versenyben a pisztollyal kezdtek a fiúk. A fegyver, az osztrák hadseregben rendszeresített P-80, 9 mm kaliberű Glock volt. A rövid fegyverismeretet követően a 15 méterre elhelyezett lőlapra jöhetett a három próbalövés. A próbalövések kiértékelése után idő megkötés nélkül következett a hét értékelt lövés. A csapat, a pisztolylövészet után a gépkarabély lövészet helyszínére ment át. A rendezők itt is a kötelező fegyverismerettel kezdtek. A fegyver az StG-77 (Steyr-AUG") típusú 5,56 mm-es kaliberű gépkarabély volt. A feladatot egy fedezékben állva kellett végrehajtani és a körkörös cél 200 méteren egy, a lövővel szembenálló sziklán volt elhelyezve. A találatokat a fedezékben lévő lőgyakorlat vezető egy monitoron keresztül figyelte és a tíz értékelt lövést a végén kinyomtatta és csatolta a versenyző adatlapjához. A résztvevőknek ezt követően lehetőségük volt egy másik lőállásból bukó célokra lőni, de ez már a rendezvény szabadon választott programja volt. Az egyedüli nehézséget a magyar csapat tagjainak a célzás okozta, mert a fegyveren zárt irányzék van és ennél a célpontáthelyezést elég nehéz megoldani. A rendezvény, a kiírásnak megfelelően nem annyira a versenyt, mint a minősítést célozta meg. A 86-90 közötti köregységet elérők bronz, a 91-95 közöttiek ezüst, a 96-100 kör közötti köregységet elérők arany minősítést kaptak. A magyar csapatból Dr. Csutorás Gábor nyá. alezredes 97-et lőtt, ezzel arany, valamint Ivánfalvi György nyá. alezredes 90-es köreredménye alapján bronz, minősítést kapott.
A délután hátralévő részében a központba érkezett vendégek különleges tájékoztatásokon vehettek részt, afganisztáni missziós feladatokról, valamint a lőtér környezeti jellemzőiről.
Délután hat órakor kezdődött az a ünnepség, amelyet a Radetzky induló elhangzását követően Elmar Rosenauer ezredes az Osztrák Radetzky Tábornok Bajtársi Egyesület elnöke nyitott meg. Hangsúlyozta, hogy ez a mára hagyományos vált találkozó szép példája annak az együttműködésnek, ami itt Európa szívében létrejött. A gyakorló térre érkező tartalékos katonák közvetlenül át tudják adni azokat a tapasztalatokat, amit napjainkban a missziókban szereztek, a rendezők pedig mindent megtesznek azért, hogy a jelen lévők jól érezzék magukat. Hasznos ez azért is, mert a különböző nemzetek katonái nem csak a műveletek során találkozhatnak és beszélgethetnek, hanem a mindennapokban is. Az ünnepség hátralevő részében átadásra kerültek a gépkarabély lövészet minősítő jelvényei.
Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, mert alig fejeződött be az eredményhirdetés, nyugatról elsötétedett az ég és az Alpok ennek a térségében másnap délig jelentős mennyiségű eső esett le. A reggelre tervezett 25 kilométeres túra helyett délelőtt a katonák hosszú sora várakozott a felvonó kabinokra, és mentek le a völgyben parkoló autóikhoz.