Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzók tanácskoztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. április 28. 7:42

A toborzás, a katonai pályára irányítás, az érdekvédelem és a katonai igazgatási feladatok aktuális kérdéseiről szervezett szakmai napot április 27-én, szerdán, Szolnokon az MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság. A tanácskozásra meghívták az együttműködő alakulatok törzseinek illetékes képviselőit és a megyei védelmi bizottságok titkárait is. Ilyen konferencia a Magyar Honvédség történetében eddig még nem volt.

1595917814
Törzsfőnökök, személyzeti tisztek, hadműveleti főnökök, a megyei védelmi bizottságok titkárai, a Honvéd Vezérkar képviselői és hadkiegészítési szakemberek beszélték meg közös feladataikat április 27-én Szolnokon. A szakmai nap résztvevői arra keresték a választ, hogy a toborzás, az érdekvédelem és a katonai igazgatási feladatok végrehajtása terén már meglévő együttműködésüket milyen módszerekkel, eszközökkel lehetne a jövőben még hatékonyabbá tenni.

A tanácskozásra közel százan jöttek el, a megjelenteket Varga Csaba dandártábornok, az MH Öszhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök-helyettese köszöntötte, majd a házigazdák parancsnoka, Farkas Imre ezredes (bal oldali képünkön) adott tájékoztatást az MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság feladatáról és szervezeti felépítéséről.

1595917815
Ezt követően a Honvéd Vezérkar képviseletében Szabó József ezredes, a toborzó és humánszolgálati osztály vezetője szólt a toborzás, az érdekvédelem és a humánszolgálat aktuális kérdéseiről, majd Kálmán László alezredes a katonai igazgatás szakterületének aktuális feladatait ismertette.

A szakmai nap munkájában természetesen az MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság képviselői is aktívan részt vettek: Vitár Zsolt alezredes a személyügyi szervezetekkel való együttműködés erősítésének a lehetőségeiről, Zelenyánszki Pál alezredes pedig a katonai igazgatás feladatairól beszélt. A konferenciát Nagy Zoltán alezredesnek, a 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnokának a kommunikációs módszerekről tartott előadása zárta.

Farkas Imre ezredes a honvedelem.hu kérdésére elmondta: ezt a tanácskozást azért szervezték, mert szeretnének az eddiginél még szorosabb kapcsolatot, együttműködést kialakítani az alakulatok parancsnokságaival, a közös munkában ugyanis mindenkinek megvan a maga feladata. A parancsnokoktól elsősorban azt kéri: konkrétan határozzák meg, hogy az egyes beosztások feltöltéséhez milyen képzettséggel rendelkező katonára van szükségük, csak ennek az ismeretében lehet célirányosabb és hatékonyabb a toborzás. A hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka az egyik legaktuálisabb feladatuknak szolnoki székhelyű MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj feltöltését mondta. Mint hangsúlyozta, ennek érdekében rendezik a hétvégi „Toborzó Majálist" Szolnokon, a Tisza-ligetben.

Varga Csaba dandártábornok eredményesnek értékelte a szakmai napot. Hangsúlyozta: a „megrendelőnek", a Magyar Honvédségnek az az elsődleges elvárása, hogy olyan képzett, felkészült fiatalokat nyerjen meg a kiegészítő parancsnokság a haza fegyveres védelmére, akik egy rövid kiképzés után száz százalékosan képesek a rájuk bízott feladatok ellátására.

 
1595917815
 
1595917815

 Fotó: A szerző felvételei