Törékeny nemzetközi konszenzus és nemes célok Afganisztánban

Magyarország hat éve vesz részt az afganisztáni stabilizációs folyamatban – mondta az ország jövőjéről rendezett konferencián Szabó Vilmos. A Külügyminisztérium államtitkára hozzátette: az utóbbi három évben még koncentráltabban vagyunk jelen, hiszen átvettük a tartományi újjáépítési csoport (PRT) vezetését. A politikus nem rejtette véka alá, hogy Afganisztán a NATO, az EU, sőt az egész világ előtt komoly és kemény kihívásokat tartogat. Bevezető előadásában arra is kitért, hogy kezdetben azt reméltük, a fejlesztési és demokratizálódási folyamatok békésebbek lesznek, s ezek a tevékenységen nem tartanak ott, ahol szerettük volna. Szabó Vilmos hangsúlyozta: Magyarország addig vesz részt az afgán misszióban, amíg az országnak szüksége van a nemzetközi támogatásra. Magát az akcióban való magyar részvételt egyébként politikai konszenzus övezi. Előadása végén az államtitkár úgy fogalmazott: az Afganisztánban elért eredmények nem visszafordíthatatlanok.

Biztonsági és politikai dilemmák

Az Afganisztánban jelenleg is tapasztalható gondok egészen 2001-ig nyúlnak vissza – mondta Gyarmati István.

Gyarmati István kiemelte: mindeközben a stratégia is ebből a hibás előfeltételezésből indult ki. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis egy erős központi kormányzatot lehetett és kellett volna létrehozni, holott ilyen gyakorlatilag sosem volt az országban. A központi kormányzattal szembeni ellenállás ugyanis legalább annyira erős az országban, mint a demokratizálással szembeni. Az igazgató szerint további gondot jelentett, hogy sem katonai, sem anyagi forrás nem volt az akció mögött. Utóbbira jellemző, hogy az EU csupán 200 millió eurót tesz az akció mögé. Ez – Gyarmati István szavai szerint – nagyon kevés. Különösen annak a fényében, hogy mindezt egyetlen ország, Norvégia 160 millió euróval fejelte meg. Kezdetben a katonai erők létszáma sem volt elegendő. Miközben a daytoni béke-megállapodás után Boszniában, egy katonailag sokkal egyszerűbb helyzetben 60 ezer fős hadsereget állomásoztatott a nemzetközi közösség, Afganisztánban ezt a létszámot csak nemrégiben érte el a misszió. Holott egyes becslések szerint akár egy félmilliós katonaságra is szükség lenne.

Politikai értelemben azzal sem számolt a nemzetközi közösség, ha az afgán kormányzatot olyan célokra akarja használni, melyek nem esnek egybe az elképzeléseivel, akkor azok többé már nem lesznek a központi kormány prioritásai. Gyarmati István szerint ez pedig felveti annak a dilemmáját, hogy egy ilyen kormányt hagyjunk-e megbukni? Mindazonáltal az igazgató úgy vélekedett, hogy Afganisztánban szép, de irreális célokért kezdett el a nemzetközi közösség harcolni. Ugyanakkor még a jóval limitáltabb célok eléréséhez is sokkal nagyobb erőfeszítések kellenek katonailag, politikailag és gazdaságilag egyaránt. – mondta Gyarmati István, aki szerint rövid időn belül stabil és viszonylag demokratikus, elfogadható országot kell teremteni Afganisztánban.

Törékeny konszenzus

Gyarmati István szerint egyébként koherens Afganisztán-stratégiát kell alkotni, amihez megfelelő eszközöket kell rendelni. Az igazgató szerint egyébként ilyen egységes elképzeléssel sem az USA, sem az EU, a két szövetséges együttesen pedig végképp nem rendelkezik. A közös stratégia hiányát jelzik például a térségben állomásoztatott katonák összetétele, vagy éppen a kivonásukról szövögetett elképzelések. – mondta Gyarmati István. A csapatbővítésnek egyébként csak akkor van értelme, ha megfelelő feladatokat rendelnek mellé – hangsúlyozta az igazgató, aki szerint általános hiba, hogy sokan a kiképzetlen afgán hadsereget okolják az elhúzódó harcokért, holott a lojalitás a fő probléma, ami hosszabb távon legalábbis kérdéses. Mindez azt is jelentheti, hogy a jól kiképzett hadsereg egyszer még jól kiképzett ellenség is lehet.

Összefoglalva Gyarmati István elmondta: szembe kell nézni azzal, hogy Afganisztán egy premodern állam, és a maximális célkitűzés az lehet, hogy egy modern országgá váljon. A viszonylag stabil állam egyúttal azt is jelenti, hogy meg kell tudni őrizni a kényes egyensúlyt a hadurak és a központi hatalom között. Az igazgató arról is szót, hogy gazdasági, de akár katonai erővel is rá kell kényszeríteni Afganisztánt, hogy biztosítsák a minimális emberi jogokat, ezt azonban nem biztos, hogy a nők számára kötelezően előírt fejkendő levételével kezdődik. Persze a kiszolgáltatottságukat csökkenteni kell. A rendezéshez meg kell teremteni a regionális kereteket is. Ez pedig Gyarmati István szerint azt is jelenti, Oroszországgal, Pakisztánnal és Iránnal is együtt kell működni a térségben. ha a nemzetközi misszió vereséget szenved Afganisztánban, azt a közösség túléli, ám Oroszország számára veszélyes lehet – fogalmazott Gyarmati István, aki szerint a nemzetközi haderő most tulajdonképpen Oroszország biztonságát védi. A katonai erőfeszítések csak a civil erőfeszítések megalapozását jelenthetik – zárta le előadását.

Afganisztán egyébként a NATO első számú katonai-politikai prioritása – fűzte tovább a gondolatokat Hegyesi Ferenc. A Külügyminisztérium főosztályvezetője szerint ezt az is mutatja, hogy az új NATO főtitkár első látogatása éppen Afganisztánban volt. A művelet folytatásához a politikai akarat is adott, hiszen az ENSZ Biztonsági tanácsának 15 állandó tagja egybehangzóan hosszabbította meg az ISAF misszió mandátumát. Ugyanakkor megnehezíti az afgán rendezést a műveleti, politikai és gazdasági helyzet gyors változása. Miközben az USA-ban belső viták zajlanak a misszió további mikéntjéről, az EU egyre türelmetlenebbül várja az egységes álláspontot – hangsúlyozta Hegyes Ferenc, aki szerint törékeny a műveletek mögötti politikai konszenzus. A kunduzi akció után a németek emlegettek kivonulást, Silvio Berlusconi is fontolgatja a katonák visszahívását. 2010-ben Hollandia készül jelentős csapatcsökkentésre, míg 2011-ben Kanada tervezi hadereje átszervezését. Mindezek után kétséges, hogy mely ország vállalja majd fel a térségben a vezető szerepet. A főosztályvezető az események kapcsán lavinakockázatról is beszélt, azaz, hogy a nemzetközi haderő szinte minden részese kivonulhat Afganisztánból.

Lakosságközpontú hadviselés

Mindezek fényében jogos a kérdés: merre tovább? Hegyesi Ferenc elmondta: az EU készül az afganisztáni és pakisztáni stratégiája felülvizsgálatára. Ez már csak azért is szükséges, mert a 2006-os londoni konferencián meghatározott célok lejárnak. Ennek jegyében – az ENSZ égisze alatt – brit-francia-német kezdeményezésre egy új afganisztáni konferencia megtartása körvonalazódik. Az amerikai belpolitikai helyzettel kapcsolatban a főosztályvezető megjegyezte: jelenleg csak arról szólnak a viták, hogy küldjenek-e csapaterősítést Afganisztánba, holott pusztán katonai eszközökkel nem lehet célt elérni. Kiemelten fontosnak tartotta Hegyesi Ferenc az afgán haderő és a rendőrök kiképzését. Szerinte egyébként a jövőben éppen ez lesz a legértékesebb felajánlás Afganisztánnal kapcsolatban. Mindenképpen kulcselem lesz ez, már csak a hatáskörök tervezett átadása miatt is, ráadásul ezt követően a biztonsági feladatok ellátásának felelősségét is az afgánok viselnék. A főosztályvezető a világgazdasági válság hatásai mellett sem ment el szó nélkül. Ebben a helyzetben nehéz megmagyarázni, hogy egyes országok miért éppen Afganisztánra költsenek egyre többet. Az EU nem adott még választ arra a felhívásra, hogy többet költsön az újjáépítésre, s a rendőrök kiképzésére. Ha ez rövid időn belül nem történik meg, akkor leértékelődhetnek a transzatlanti kapcsolatok – fogalmazott Hegyesi Ferenc.

Hasonlóképpen vélekedett Wagner Péter is.

A szakértő ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Joe Biden alelnök a csapatcsökkentés mellett érvel. A tábornok amellett kardoskodik jelentésében, hogy át kell alakítani a katonák fellépését, s át kell térni a lakosságközpontú hadviselésre. Az eddig főként a pakisztáni határ mentén létesített támaszpontokat a városok és folyóvölgyek közelébe kellene áttelepíteni. A nemzetközi missziók katonáinak pedig a lakossághoz közelebb kerülve, csak ha az ellenséges szándékról végképp meggyőződtek, lenne szabad fegyvert használnia. A McChrystal-jelentés alapján a légitámadásokat szinte végképp beszüntetnék, azt csak a legvégső esetben kérhetnék a szárazföldi alakulatok. Az anyag szintén utal arra, hogy több kiképzőre lenne szükség, valamint arra, hogy az afgán biztonsági erők létszámát növeljék. A kábítószer elleni fellépést is átalakítja a dokumentum: a termelők helyett inkább a futárok és a laboratóriumok lennének a fő célpontok.