Laktanyákat építenek Kongóban
Szöveg: Szűcs László | 2009. október 17. 17:46Az integrácios program lezárásával egy új nagyszabású stabilizációs programot kezdett meg a kongói kormány, az ENSZ, és a nemzetközi közösség az afrikai államban. Ez a program felöleli a stabilizáció minden területét, célja az államhatalom helyreállítása, vagyis a civil adminisztráció, a rendőrség és a hadsereg működőképességének biztosítása.
A Kongóban szolgáló EU békefenntartó katonák főleg azokra a tartományokra koncentrálnak, amelyek már túl vannak a fegyveres konfliktusokon, vagyis amelyekben “béke" van – árulta el a honvedelem.hu érdeklődésére Nagy Sándor ezredes, aki 2008 decembere óta tagja az EU kongói missziójának.
E program keretében kezdődött meg a hadsereg stabilitását szolgáló laktanyaépítési program első fázisa a közelmúltban. A project ezen szakaszában a hadsereg tervei alapján a kijelölt munkacsoportok megkezdték az előzetesen megjelölt helyek értékelését.
Az EUSEC katonai szakértőkkel vesz részt a programban, hiszen szükség van a területek katonai „szemmel" történő értékelésére is – tette hozzá Nagy Sándor ezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy a munka Dél-Kivuban mintegy tíz helyszínt érintett ahol, a katonák előzetes tárgyalásokat folytatta a helyi adminisztráció vezetőivel a területek kijelöléséről. Ezek után került sor a helyszínek bejárására, ami a kongói útviszonyokat figyelembe véve, és a nagy távolságok miatt hosszú időt vett igénybe.
A laktanya építési program alapkoncepciója, hogy egy-egy területen egy zászlóalj elhelyezését kell megtervezni. Az itteni szabályzók szerint egy ilyen alegység létszáma 950 fő, de ehhez a katonák családjait is hozzá kell számolni. Vagyis egy laktanyának átlagosan ötezer ember elhelyezését kell biztosítania, hiszen a családok máshol nem tudnának letelepedni – mondta Nagy ezredes, hozzátéve: mindez kongói viszonyok között már jelentősnek számít.
A program további céljai között szerepel a fegyverek és a lőszerek biztonságos és megbízható tárolása.
Nagy ezredes jelenlegi állomáshelyén, Bukavuban már épül egy, közel háromezer embert befogadni képes laktanya. A tervek szerint a jövő év közepéig kibővítik a régi, még a belga időkből megmaradt katonai bázist. (Fényképeinkön a jelenlegi állapot látható.)