Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törölték az MRMUAS tendert

Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu |  2012. február 18. 20:29

Az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete törölte az MRMUAS (Medium-Range Maritime Unmanned Air System – közepes hatótávolságú tengerészeti pilóta nélküli légi rendszer) programot. Ennek célja egy olyan, függőlegesen fel- és leszálló, pilóta nélküli légi jármű létrehozása volt, amely képes a közepes- és nagyméretű felszíni egységek fedélzetéről tevékenykedni, elsősorban felderítő feladatkörben.

A tenderen, amely még el sem indult, a Boeing, a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és az AVX vállalatok versenyeztek volna és már most komoly spekulációk folytak a győzelmi esélyekről.

Az MRMUAS-t a US Navy a szárazföldi erőkkel szoros együttműködésben folytatta volna le, hiszen a US Army is keres hasonló jellegű típust.

A pályázók is nagyjából megegyeztek a két programban, ami további indokot jelentett arra, hogy a szokottnál jobban figyelemmel kísérjék a másik tenderét. Azonban a haditengerészet váratlanul úgy döntött, hogy inkább visszalép, és el sem kezdi az MRMUAS-projekt lényegi részének lebonyolítását. Indoklásukban arra hivatkoztak, hogy már jelenleg is rendelkezésre áll ilyen technológia (Northrop Grumman MQ–8B Fire Scout), amit csak tovább kell fejleszteni, és máris kész egy olyan paraméterekkel bíró UAV, amit az MRMUAS is eredményezne.

Az említett Fire Scout egyébként számos kritikát kapott, mégpedig alacsony teljesítménye miatt. Bár a típust már rendszeresen alkalmazzák a US Navy hajóin, és a 2011-es líbiai hadműveletben is bevetették, nincsenek száz százalékban megelégedve vele. Jelenleg az Oliver Hazard Perry-osztályú USS Simpson (FFG–56) irányított rakétás fregatt fedélzetén települt néhány; a hajó Afganisztán felé tart, ahol a tálibok elleni harcokban szeretnék kipróbálni az MQ–8B-t. A Northrop Grumman a kritikák miatt nekilátott a típus C verziójának, amit Fire–X néven is emlegetnek. Ez a Bell 407 helikopterre épül, nagyobb teljesítménnyel és megnövekedett hasznos teherrel, ám a vezérlő szoftverei ugyanazok maradnak.

Ennek fényében érthető, hogy a haditengerészet vezérkara fölöslegesnek ítélte még egy pilóta nélküli helikopter rendszeresítését. Mindazonáltal nem vetették el annak lehetőségét, hogy a jövőben újra elővegyék a tervezetet, de erre 2020 előtt biztosan nem kerül sor.