Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelmet írt az égi lovag

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: MHP |  2022. szeptember 6. 12:27

Végső búcsút vettek a hazai katonai és sport ejtőernyőzés egyik kiemelkedő alakjától, Gajdán Miklós nyugállományú ezredestől szeptember 5-én a Fiumei úti sírkertben, majd másnap – végső akaratának megfelelően – a gödöllői repülőtéren szórták szét hamvait.

gajdannyito

Az Aranykoszorús I. osztályú ejtőernyős tiszt, a magyar katonai ejtőernyőzés egyik legendája volt. 1932. október 27-én született. 1952-ben a Honvéd Vasvári Pál Repülő Szakkiképző Tiszti Iskolában, repülő technikus szakon végzett, majd két éven keresztül a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. 1954-1957 között Kunmadarasra került, ejtőernyős szolgálatvezetői beosztásban. 1957-től Kecskeméten teljesített szolgálatot, mindaddig, míg 1961-ben megalakult a 2. Honi légvédelmi hadosztály, amelynek ejtőernyős főnöke lett Veszprémben később pedig Miskolcon. 1962. június 14-én éjszakai magassági csoportos ugrási rekordot döntött meg többedmagával együtt a balatonkiliti repülőtéren. Egy Li–2-es repülőgépből kiugorva írtak történelmet: az első célugró Molnár Tibor volt 2000 méteren, míg a másik két ejtőernyős 4000 méter magasságnál hagyta el a gépet. 5480 méternél a hét rekorder szorosan egymást követve ugrott ki a gépből, akik 80 másodperces zuhanórepülés után nyitották ernyőiket.

gajdanb1

1970-től ismét a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, mint ejtőernyős és deszant szolgálati főnök. Az ejtőernyős oktató 1973. április 23-án ugrotta kétezredik ugrását. 1990. november 6-án Göncz Árpád, Magyarország köztársasági elnöke „Magyar Köztársaság Csillagrendje” kitüntetést adományozta számára. Ugyanebben az évben Gajdán Miklós nyugállományba vonult. Az ejtőernyős legenda tevékenységével hozzájárult a magyar ejtőernyős sport nemzetközi sikereihez; a mai napig a katonai ejtőernyőzés egyik megteremtőjeként tartják számon.

A nyugállományú ezredes egy 2017-es nyilatkozatában azt üzente a mai katonai ejtőernyősöknek, hogy ne veszítsék el a türelmüket a sportág iránt, és ha tehetik az utánpótlás érdekében oktassák is azt. Gajdán Miklós több mint hétezer ugrással a háta mögött, 90 éves korában hunyt el.

Címkékejtőernyős