Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

MHP

Cikkek
Tallinn_nyitó

A NATO Katonai Bizottság vezérkarfőnöki szintű konferenciáján vett részt a Magyar Honvédség parancsnoka

2022. szeptember 17. 21:28

Az észtországi Tallinban került sor szeptember 16. és 18. között a háromnapos NATO Katonai Bizottság vezérkarfőnöki szintű konferenciára, amelyen hazánkat dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és delegációja képviselte.

tancranyit

„Ma is szükség van fiatalokra!”

2022. szeptember 10. 17:17

A Magyar Honvédség szervezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével rendezték meg – a déli harangszó, valamint a Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltása kíséretében – a Táncra, Magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkciót szeptember 10-én, szombaton a budai várban. Az előadás a katonai toborzás évszázadokra visszanyúló szokásait eleveníti meg, melyről sajtótájékoztató keretében beszélt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

zornnyit

A német haderő vezérkarfőnökét fogadta a Magyar Honvédség parancsnoka

2022. szeptember 8. 18:37

Katonai tiszteletadással fogadta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a német hadsereg, a Bundeswehr főszemlélőjét (vezérkarfőnök) Eberhard Zorn vezérezredest szeptember 8-án Budapesten, a Hősök terén.

hirtvnyito

A béke megőrzéséhez erő kell

2022. szeptember 6. 21:27

Tizenhét helyen közel 400 fő vonult be szeptember 5-én, hétfőn az Önkéntes Katonai Szolgálatra - nyilatkozta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Hír TV Napi aktuális című műsorában, kedden. A parancsnok beszélt továbbá arról is, hogy a Magyar Honvédség Parancsnokságának feladatrendszere átalakul, továbbra is önálló szervezet marad, a neve pedig Honvéd Vezérkar lesz.

gajdannyito

Történelmet írt az égi lovag

2022. szeptember 6. 12:27

Végső búcsút vettek a hazai katonai és sport ejtőernyőzés egyik kiemelkedő alakjától, Gajdán Miklós nyugállományú ezredestől szeptember 5-én a Fiumei úti sírkertben, majd másnap – végső akaratának megfelelően – a gödöllői repülőtéren szórták szét hamvait.

_CSL5783_nyito

„Bármit kérhet tőlem, kivéve időt!”

2022. március 17. 20:10

Elérkezett az éves összegzés, az értékelés és a feladatszabás ideje a Magyar Honvédség számára. A Magyar Honvédség parancsnoka, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy március 17-én, csütörtökön évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott a székesfehérvári Alba Regia laktanya rendezvénytermében. Az eseményen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mellett dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint dr. Béres János altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója is részt vett.

MHTT at PKHs Office 2

Tudományos együttműködés

2022. január 18. 16:24

Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese fogadta hivatalában prof. dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredest, a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) elnökét január 17-én, hétfőn.

Negyedeves_parancsnoki_es_vezetoi_ertekezlet_Szfvar_nyitó

Alakulatfutással induló parancsnoki és vezetői értekezlet

2022. január 18. 13:19

Alakulatfutással és elismerések átadásával vette kezdetét a Magyar Honvédség parancsnokának negyedéves parancsnoki és vezetői értekezlete január 18-án, kedden, a székesfehérvári Alba Regia laktanyában. Az értekezleten dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is részt vett.

Sándor-Zsolt_vörgy_misszió (nyitó)

Missziós látogatások Cipruson és Libanonban

2021. november 26. 11:43

Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese - Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa kíséretében - ciprusi és libanoni missziókban szolgáló magyar katonáknál tett látogatást november 23-a és 25-e között. A látogatások elsődleges célja: a Cipruson és Libanonban települt magyar katonák feladatainak, vezetési rendszerének és ellátásának áttekintése volt. A parancsnokhelyettes mindkét országban köszöntötte a missziós szolgálatot teljesítő magyar katonákat a közelgő ünnepek alkalmából.

CE CHOD’s Conference nyitó

Bulgáriában üléseztek a közép-európai katonai vezetők

2021. november 18. 16:20

A közép-európai vezérkarfőnökök találkozójának adott otthont Bulgária fővárosa november 17-18-án. Szintén Szófiában került sor a közép-európai vezénylőzászlósok konferenciájára is, november 17-én. Mindkét konferencia részvevői hangsúlyozták a szoros együttműködés szükségességét és a folyamatos információcsere fontosságát.