Tovább bombázza a NATO Tripolit
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2011. július 17. 20:04Hatalmas robbanások rázták meg július 17-én vasárnap hajnalban a líbiai fővárost, és közben harci gépek zaja hallatszott, amiből arra lehet következtetni, hogy a NATO ismét bombázta Tripolit. A líbiai állami tévé szerint a robbanások Aín-Zara és Tadzsúra keleti peremkerületekben voltak. A tévé idézett egy katonai forrást, amely közölte, hogy a támadásnak vannak áldozatai, de számokat nem mondott.
A bombázás éjfél után nem sokkal kezdődött, és mintegy egy óráig tartott. Az egyik tudósító 13 robbanást számolt össze.
Szombaton a felkelők egyik egysége rövid időre behatolt Bregába, majd négy kilométerre visszavonult, hogy támadást készítsen elő a Kadhafihoz hű erők kezén lévő stratégiai fontosságú város ellen. Az akcióban tíz felkelő meghalt, 172 pedig megsebesült – közölték szombat este a lázadók.
Mohammed Zavi, a felkelők katonai szóvivője számolt be napközben arról, hogy egy könnyű egység tört be pénteken éjszaka Bregába, az olajipari létesítmények egyik központjába. A felderítő egység északról hatolt be, s helyi idő szerint éjfél tájban hagyta el Bregát. A jelentések szerint a Tripolihoz hű erőket a városközpontban összpontosították. A felkelők Brega ellen keleti irányból támadó egysége a várostól 10-20 kilométerre akadt meg, miután ellenállásba ütközött.
Kadhafi továbbra sem adja meg magát
A Tripolitól 50 kilométerre nyugatra lévő városban több ezer híve demonstrált mellette és hallgatta a beszédet, amely hangosbeszélőkből harsogott.
“Azt követelik tőlem, hogy távozzam. Nevetséges. Nem hagyom el őseim földjét, sem a népet, amely feláldozta magát értem. Én is kész vagyok feláldozni magamat népemért, és nem hagyom el a földet, amelyet az olasz és a brit gyarmatosítók ellen harcoló őseim vére áztatott. Miután gyermekeinkből mártír lett, már nem hátrálhatunk meg, nem adhatjuk meg magunkat, és nem adhatunk fel egy négyzetcentiméternyi területet sem" – jelentette ki.
Ez már a harmadik este volt sorban egymás után, amelyen Kadhafi egy újabb beszédjét közvetítették valamely városban, amely a kormányerők kezén van.
A líbiai nemzetközi összekötő csoport tagországai pénteken ismét követelték Kadhafitól, hogy távozzon a hatalomból, és a felkelők szervezetét elismerték az ország teljes jogú képviselőjének.