Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Továbbképzésen a Honvéd Kadét Program pedagógusai

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Rácz Tünde |  2021. július 14. 20:52

Kéthetes továbbképzésen vesznek részt a Honvéd Kadét Programban részt vevő oktatási intézmények pedagógusai. A 120 órás szakmai felkészítés gyakorlati részének az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis ad otthont.

RT1_3632

A Honvéd Kadét Program a középiskolában folyó, a hazafias- és általános honvédelmi nevelés tartalmi elemeit kiegészítő rendszer, amelyben a tanórai és szabadidős elemek egymásra épülve, egymást erősítve fejtik ki hatásukat, és teljesítik a nevelési és felkészítési célokat. A tanórákon a tanulók megismerhetik és elsajátíthatják Magyarország biztonság- és szövetségi politikájának jellemzőit, a honvédelemmel összefüggő szabályokat, a Magyar Honvédség felépítését, technikai eszközeinek jellemzőit és feladatrendszerét, a katonai értékek és hagyományok alapjait. Ezen ismeretekkel kialakul és folyamatosan erősödik a haza és a honvédelem iránti elkötelezettségük. Emellett sok olyan, a mindennapi életben is alkalmazható ismereteket szerezhetnek, mint a terepen történő tájékozódás, a túlélés és menedéképítés, az újraélesztés és az elsősegélynyújtás alapjai.

A jelenlegi továbbképzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a honvédelmi alapismeretek tantárgy eredményes és hatékony tanításához szükséges elméleti, gyakorlati és módszertani ismereteket. Ennek érdekében a Honvédelmi Minisztérium által finanszírozott és támogatott, valamint a Magyar Honvédség vezette felkészítés során olyan szinten ismerik meg a hadtörténelem, a lőelmélet, a haditechnikai ismeretek, az egészségügyi ismeretek, a térkép- és tereptan, az általános katonai ismeretek és a hadijog elméleti alapjait, hogy maguk is képessé válnak e témakörök tanítására. Elméleti tudásukat gyakorlati elemek is gazdagítják: tapasztalatot és tudást szereznek elsősegélynyújtás, tájékozódás, túlélési és táborozástechnikai ismeretek, valamint az alaki ismeretek gyakorlati alkalmazásában és oktatásában is. Mindemellett szintén fontos célkitűzés, hogy a képzésnek köszönhetően a pedagógusok képesek legyenek a középiskolás korosztály élményszerű hazafias és honvédelmi nevelésére.

RT1_3766

A 120 órás továbbképzés két részből áll: egy 40 órás távoktatás blokkból, valamint a most zajló 80 órás gyakorlati képzésből. Utóbbinak a szolnoki helikopterbázis ad otthont, ahol a pedagógusok kéthetes időtartamban, a laktanyában elszállásolva szerezhetnek valós és saját tapasztalatokat a Magyar Honvédség hétköznapjairól is.

Mádi Lajos alezredes, a bázis művelettámogató zászlóaljának parancsnoka, egyben a tanfolyam vezetőjétől megtudtuk, hogy már több, mint 250 pedagógus képzését biztosították eddig Szolnokon, jelenleg tizenhatan teljesítik a kéthetes felkészítést.

Kapcsolódó cikkek