Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túl a négyezrediken: Bush szerint nem hiábavaló az áldozat

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 25. 6:39

Az amerikai elnök szerint nem volt hiábavaló a négyezredik amerikai katona halála sem Irakban, bár mély fájdalmát fejezte ki. George Bush úgy fogalmazott: a katonák halálukkal megvetették a jövendő béke alapjait.

George Bush amerikai elnök hétfőn “fájdalmát" fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Irakban meghaladta a 4 ezret azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik az arab ország ellen indított invázió óta eltelt időszakban haltak meg. Az elnök hozzáfűzte: az áldozatok azonban nem voltak hiábavalóak, hiszen a katonák halálukkal “megvetették a jövendő béke alapjait". Méltatta a harcosok bátorságát, amellyel a hazát szolgálják, és megalapozzák a jövő nemzedékének békéjét. “Mint ahogy a múltban is megígértem, egészen elnökségem végéig meg fogok tenni mindent azért, hogy ezek veszteségek ne legyenek hiábavalóak" – fogalmazott Bush a washingtoni külügyminisztériumban tett látogatása alkalmával.

A Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzéséért harcoló két szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama ugyancsak szomorúságát fejezte ki amiatt, hogy a meghalt katonák száma a hét végén 4 ezer fölé emelkedett. Ugyanakkor mindketten arra a következtetésre jutottak, hogy a szomorú hír arra figyelmeztet: a lehető leghamarabb véget kell vetni a konfliktusnak, és haza kell hívni a katonákat.

CímkékNATO