Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: nyolc nap, tizennégy bejelentés

Szöveg: Szűcs László |  2012. január 10. 7:13

Az év első nyolc napján tizennégy bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. Szalai Attila zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy ezek közül négy esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberi életet veszélyeztettek.

Január 4-én a Somogy megyei Nikláról értesítették a tűzszerészeket, hogy a Táncsics Mihály út végén, csatornázás közben feltételezhetően világháborús robbanószerkezetet találtak. A Vörös Mihály főhadnagy vezette tűzszerészjárőr a helyszínen megállapította, hogy a munkagödörből egy 57 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Ugyancsak ezen a napon Szekszárdon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A József Attila utcában található iskola udvarán – földmunkák közben – került elő ötven darab, 7,92 milliméteres karabélylőszer, amelyeket a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Január 6-án Abaújszántóra vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Béke utcai iskola tetőszerkezetében világháborús kézigránátokra bukkantak. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr két darab 36 mintájú, magyar gyártmányú Vécsey-kézigránátot, valamint egy RG–34-es típusú, cseh gyártmányú gránátot szállított el a helyszínről a központi gyűjtőbe.