Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új gyakorlatot kezdtek az amerikai repülőgép-hordozó és dél-koreai hadihajók

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. október 7. 19:07

A Ronald Reagan nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó október 7-én, pénteken ismét haditengerészeti gyakorlatokat kezdett dél-koreai hadihajókkal, egy nappal azután, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat bocsátott fel és harci repülőgépekkel gyakorlatozott, ami a riválisaival szembeni feszültség fokozódását jelentette.

Az amerikai repülőgéphordozó és harccsoportja visszatért a Koreai-félszigethez közeli vizekre, miután Észak-Korea a hét elején nukleáris töltet hordozására képes rakétát indított, amely átrepült Japán fölött. A rakétaindítás válasz volt arra, hogy az amerikai repülőgép-hordozó csoport korábban gyakorlatozott a dél-koreai haditengerészet hajóival.

Észak-Korea az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokat az ország lerohanásának gyakorlatának tekinti. A legutóbbi kétnapos katonai manőverek, amelyekben amerikai és dél-koreai rombolók és más hajók is részt vesznek, a félsziget keleti partjainál lévő nemzetközi vizeken zajlottak. A gyakorlatok célja a szövetségesek védelmi képességeinek megerősítése – derült ki a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleményéből.

Észak-Korea az új gyakorlatokra újabb rakétakísérletekkel reagálhat, a phenjani külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a repülőgép-hordozó csoport átcsoportosítása „komoly fenyegetést jelent a Koreai-félszigeten és annak közelében lévő helyzet stabilitására”.

Észak-Korea idei nagy ütemű fegyverkísérleteinek célja bővíteni fegyverarzenálját, és hogy nukleáris fegyverekkel hitelesen fenyegethesse az amerikai szárazföldet és a regionális szövetségeseket, majd elismert atomállamként megerősödött pozícióból tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal. Kevesebb mint két hét alatt hat rakétakísérlet volt.