Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új helyen a Helyőrségi Klub

Szöveg: Szanda Zsolt szds. |  2009. március 20. 8:39

Két éves előkészítő munka és sok- sok egyeztetés után Hódmezővásárhelyen új helyre költözött a Helyőrségi Klub. Ünnepélyes átadására március 19-én került sor. A nemzeti színű szalagot Farkas Imre ezredes, a Zrínyi Miklós Laktanya parancsnoka és Almási István alpolgármester vágták át.

A Zrínyi Miklós Laktanya egykori parancsnoka, az azóta elhunyt Csorba Mihály dandártábornok jó néhány évvel ezelőtt azt szerette volna, hogy a Helyőrségi Klub a régi Tiszti Kaszinó helyére kerüljön. Bár ez nem valósulhatott meg, most ahhoz közel, a belváros szívében kapott helyet.

Almási István alpolgármester megnyitó beszédében elmondta, a fegyveres erők klubjával a kapcsolat 1963-ra tehető. Ez idő alatt a kikapcsolódás mellett meglehetősen sokrétű munkát látott. Örömmel tapasztalta, hogy az épület falai között nem csak a katonák, hanem a civil lakosság számára is tudnak szórakozási lehetőséget biztosítani. Bízik abban, hogy az új helyen és az eddigi lendülettel pezsgő élet fog kialakulni.

„A katonák lelkesedéssel vegyenek részt a városi rendezvényeken és támogassák a kulturális élet minden területét úgy, mint, ahogy eddig is tették."- fogalmazott az alpolgármester. Farkas Imre ezredes, laktanyaparancsnok köszönetet mondott a város vezetőségének amiért támogatták az új klub létrehozását és az épületet a honvédség részére bocsátották. Mint kihangsúlyozta: „a katonák számára mindig is fontos volt, hogy abban a helyőrségben, ahol szolgálnak, otthonra leljenek, valamint egy olyan közösséghez tartozzanak, ahol megbecsülik, befogadják őket. A város részéről az épület átadása jelzés értékű volt, hiszen Vásárhelyen a Magyar Honvédség tagjai mindig támogatást kaptak."

A laktanyaparancsnok véleménye szerint fontos a kapcsolattartás a Honvédséghez kapcsolódó társadalmi szervezetekkel is, köztük a Nyugdíjas Klubbal. Reményei szerint az új klub méltó helyszíne lesz a különböző rendezvényeknek, méltó lesz ahhoz, hogy a katonák kulturált körülmények között tudjanak szórakozni. Az ezredes úr köszönetet mondott Neparáczki Ferencnek azért az áldozatos munkáért, amellyel a klubbot létrehozta. További munkájukhoz a jövőben is sok sikert kívánt és bízik benne, hogy a jövőben is emlékezetes rendezvényeket tudnak lebonyolítani.

Befejezésül Kovács László, a HM. Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. értékesítési és marketing igazgatója elmondta, a katonák a város jóvoltából egy olyan épületet kaptak, amely a korábbi évekhez képest sokkal méltóbb környezetbe helyezte a szakmai munkát. Külön öröm számára, hogy mindezt  egy olyan helyőrségben lehetett megvalósítani ahol most is élő katonai szervezet van. Befejezésül azt kívánta, az új épületet a hivatásos állomány használja és szabadidejük eltöltésekor az legyen a második otthonuk.

Fotó: Medgyesi Arnold