Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új német stratégia Afganisztánra vonatkozóan

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. február 26. 14:10

A Bundestag pénteken nagy többséggel megszavazta az Afganisztánnal kapcsolatos új német stratégiát, felhatalmazást adva a 4500 fős katonai kontingens további 850 fővel történő növelésére. Az új stratégia részeként Németország elhatározta, hogy növeli az afgán rendőrség kiképzésében résztvevők számát, és ugyancsak megnöveli az Afganisztánnak nyújtandó fejlesztési segélyt.

A szavazást rendkívüli incidens előzte meg. A német parlament elnöke, Norbert Lammert ugyanis átmenetileg kizárta az ülésről az ellenzéki Baloldal pártjának a készülő döntés ellen transzparensekkel tüntető képviselőit, miután azok a szeptemberi, német kezdeményezésre végrehajtott NATO-támadás polgári áldozatainak nevét feltüntető táblákkal tiltakoztak az afganisztáni katonai szerepvállalás ellen, s ez a Bundestag ügyrendi szabályaiba ütközik.

A parlament alsóháza fölényes többséggel voksolt az új stratégia mellett, amely a katonai közreműködés helyett a polgári újjáépítés fokozottabb támogatására helyezi a hangsúlyt. A stratégia központi célkitűzése annak segítése, hogy az afganisztáni hadsereg, illetve a rendőrség mielőbb képes legyen a biztonsági feladatok ellátására. A közelmúltban ezt tűzte ki célul a Németország, Franciaország és Nagy-Britannia közös kezdeményezésére megrendezett londoni Afganisztán-konferencia is.

Mindennek ellenére a kormány javaslatára a Bundestag úgy döntött, hogy – az erre vonatkozó amerikai kérésnek eleget téve – 850 fővel növelik a jelenleg 4500 fős Bundeswehr-kontingens létszámát. Az elhatározott új mandátum alapján 500 katona a közeli jövőben elfoglalja majd állomáshelyét Afganisztán északi térségében, míg a fennmaradó 350 fő a hivatalos megfogalmazás szerint egyfajta rugalmas tartalékot képez, amelyet különleges feladatok ellátására – és csakis átmeneti időre – vezényelhetnek az ázsiai országba.

Németország elhatározta, hogy évi 10 millió euróval támogatja azt az úgynevezett reintegrációs alapot, amely az afgán rendszerrel együttműködni hajlandó tálibok, illetve híveik társadalmi beilleszkedését célozza.

Az új stratégiát, illetve az újabb egy évre szóló mandátumot a kormányzó konzervatívok és liberálisok mellett megszavazták az ellenzéki szociáldemokrata párt (SPD) képviselői is. Az SPD – amely a korábbi nagykoalíciós kormányban a konzervatívokkal együtt támogatta az afganisztáni szerepvállalást – most azt emelte ki, hogy a stratégia a szociáldemokraták kezdeményezésére már utal a lehetséges kivonás megkezdésére is, kimondva: a német katonák kivonása már 2011-ben megkezdődhet.

Az ugyancsak ellenzéki Zöldek pártja tartózkodott a szavazástól. A korábbi hírekkel ellentétben az ülésről kizárt Baloldal pártja – a többi frakció egyetértésével – a szavazásban mégis részt vehetett, és egyöntetűen az új mandátum ellen voksolt. A párt képviselői különleges tiltakozásukkal kapcsolatban azt hangoztatták, hogy ily módon kívánták kifejezni szolidaritásukat az afganisztáni háború, illetve a kunduzi légitámadás áldozataival.