Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új rakéta és drón a CIA fegyvertárában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 26. 20:37

Új rakéta került a CIA arzenáljába: a Scorpion, a Lockheed Martin gyártmánya, írta a hétfői The Washington Post. A 15,8 kilogrammos, 53 centiméter hosszúságú, mindössze kávéscsészényi átmérőjű, lézeres, infravörös vezérlésű rakéta hatótávolsága 16 kilométer, úgy tervezték, hogy Predator pilóta nélküli repülőgépről legyen indítható.

Ez az új fegyver sokkal kisebb rombolást végez, mint az eredetileg harckocsik ellen tervezett Hellfire II rakéta, amely 1,6 méter hosszú és 49 kilogrammos. A Scorpionnal valódi sebészeti műveleteket lehet végrehajtani, teljes sötétségben is rátalál célpontjára, amely akár egyetlen személy is lehet.

A CIA új, apró pilóta nélküli felderítő repülőket is bevet Pakisztánban, értesült az amerikai napilap. Olyan, pizzatál nagyságú, fegyvert nem hordozó szerkezetekről van szó, amelyek egészen közelről képesek bemérni a célpontokat, órákon vagy napokon keresztül megfigyelve azokat. Éjszaka szinte észrevehetetlenek, éppen egy ház ablakánál lehetnek, és a bent lakók egy pisszenést sem hallanak – írta a The Washington Post névtelenséget kérő informátorokra hivatkozva.

Az amerikai hírszerző ügynökség nem közölt nyilvános információt a titkos pakisztáni műveletekről, szóvivője arról sem tájékoztat, hogy milyen fegyvereket vetnek be a rejtőzködő terroristák és lázadók ellen.

A pakisztáni kormány mindeddig hallgatólagosan támogatta a CIA műveleteit, amelyekben 2009 eleje óta több száz lázadót öltek meg. Ez a támogatás azonban mindig törékeny volt, és a polgári áldozatok számának növekedésével hamar elpárologna.

A The Washington Post úgy tudja, hogy a CIA belső számítása szerint a támadásokban eddig összesen alig több mint 20 polgári személy halt meg. Az elmúlt 15 hónapban a több mint 70 akcióban, amelyet pilóta nélküli repülőgépekkel hajtottak végre, viszont 400 terroristát és felkelőt öltek meg. Más források viszont több civil áldozatról tudnak, a The New America Foundation nevű washingtoni kutatóintézet 181 halottat említ.