Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb amerikai áldozatok Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 31. 11:45

Négy amerikai katona meghalt kedden egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában Afganisztán keleti részén. Szombat óta 18 amerikai katona vesztette életét a közép-ázsiai országban, e hónapban összesen 53. Az amerikai hadsereg idén júliusban szenvedte el legnagyobb veszteségét az ország 2001 végi megszállása óta.

Afganisztán déli és keleti részében folynak heves harcok. Ezek a területek közel fekszenek a pakisztáni határhoz, amelynek túloldalán a felkelők kiképzőbázisokat tartanak fenn, s az ott kiképzettek később beszivárognak az országba.

A szövetségesek kedden arról számoltak be, hogy egy légitámadásban megöltek két felkelőt, és megsebesítettek egy harmadikat. Az akció egy tálib parancsnok ellen irányult, aki a kandahári utánpótlásért, azon belül a pokolgépes támadások összehangolásáért felelős.

Egy másik NATO-műveletben hétfőn több tálibot és a velük szoros kapcsolatban lévő Hakkani-hálózat számos emberét fogták el. Egyikük nemrégiben tért vissza Pakisztánból, ahol pokolgépek készítésére kapott kiképzést – közölték a szövetséges erők.