Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb magyar kontingens indul Afganisztánba

Szöveg: Szűcs László |  2010. május 18. 20:06

A Magyar Honvédség egyre szélesedő afganisztáni szerepvállalása indokolttá tette, hogy egy újabb kontingens, a közel negyven katonából álló MH Nemzeti Támogató Elem települjön az ázsiai országba. Az NTE a közelmúltban fejezte be a misszió előtti felkészülést, a katonák május 18-án záró gyakorlaton adtak számot tudásukból.

Több hónapos külszolgálatra történő felkészülés ért véget kedden, Székesfehérváron harmincöt magyar katona számára. Az afganisztáni misszióra készülő új magyar kontingens, az MH Nemzeti Támogató Elem (MH NTE) személyi állománya ezen a napon az úgynevezett záró gyakorlaton adott számot tudásából.

1595901948
Még a gyakorlat előtt Dr. Révész Gyula mk. ezredes, az MH NTE első váltásának parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a Magyar Honvédség egyre szélesedő afganisztáni szerepvállalása tette indokolttá a nemzeti támogató elem műveleti területre történő kitelepítését. Az NTE elsődleges és legfontosabb feladata az Afganisztánban állomásozó magyar kontingensek, illetve egyéni beosztásban szolgáló katonák ellátása és logisztikai biztosítása lesz.

A Mazar-e Sharifba, az ottani német táborba települő magyar NTE személyi állományának döntő része a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonája, ezredparancsnokként itt szolgál a NTE parancsnoka is. De érkeztek a kontingensbe szép számmal Kaposvárról, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredtől is.

Révész ezredestől megtudtuk, hogy a nemzeti támogató elem parancsnoka – a hadszíntéren szolgáló más nemzetek hagyományainak megfelelően – a nemzeti rangidős szerepét is ellátja majd. Ebből következik, hogy számos jogi és személyügyi kérdéssel is meg kell majd birkóznia afganisztáni szolgálata fél éve során. Mindezek mellett a különféle kegyeleti ügyek intézése is a nemzeti rangidős feladat, bár Révész ezredes bízott benne, hogy ilyen esetben egyszer sem kell majd intézkednie.

A felkészítésről szólva az MH NTE első váltásának parancsnoka hangsúlyozta: a PRT már hadműveleti területen lévő állományával közösen hajtották végre a szükséges kiképzési feladatokat Szolnokon. A speciális, szakfelkészítést pedig Kaposváron, Budapesten és Székesfehérváron kapták. Mivel a nemzeti támogató elem az első ilyen jellegű magyar kontingens az afganisztáni hadszíntéren, ezért a beosztott állomány a kötelező missziós felkészítésen túl speciális foglalkozásokon – például vám ügyintézői, beszerzési, harctéri életmentő, konvojkísérési és híradó – is átesett.

1595901948

A misszió előtti felkészítést záró gyakorlaton részt vett Hazuga Károly altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, illetve Frigyer László mk. vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság logisztikai erők parancsnoka is. A tábornokokat Révész ezredes tájékoztatta az MH NTE feladatairól. Elmondta: Mazar-e Sharif mellett a nemzeti támogató elem egy kihelyezett részlege Kabulban működik majd, hogy az ott szolgáló magyar katonákkal kapcsolatos logisztikai feladatokat is zökkenőmentesen lehessen végrehajtani.

A kontingens parancsnoka azt is jelentette, hogy a tartományi újjáépítési csoporttal kapcsolatos feladatok teszik majd ki az NTE teendőinek legnagyobb részét. Elhangzott az is, hogy a kontingens előkészítő részlege már három hete Afganisztánban tartózkodik, az ő feladatuk megteremtsék a kiérkező főerők elhelyezési és munkakörülményeit. Az első néhány hónapban azonban még viszonylag mostoha körülmények várnak a magyarokra Mazar-e Sharifban, hiszen a lakó- és munkakonténerek beszerzése jelenleg is tart – tette hozzá Révész ezredes.

– Erre az új típusú feladatra olyan embereket válogattunk össze, akik jól értik ezt a szakmát és voltak már misszióban – hangsúlyozta a parancsnok, aki már maga is megjárt egy missziót, hiszen 1998 és 1999 között a horvátországi Okucaniban, a Magyar Műszaki Kontingensben szolgált. Révész ezredes elmondta azt is, hogy a magyar NTE első váltásának katonái június 4-én indulnak el Afganisztánba, a kontingens ünnepélyes búcsúztatását pedig június 3-án rendezik meg Székesfehérváron.

1595901948
A tájékoztató végén Hazuga Károly altábornagy kiemelte: nemzeti támogató elem nélkül nem lehet egy misszióban meglenni, hiszen a hadműveleti területen szolgáló katonák biztonságérzetét lehet növelni azzal, hogy leveszik a vállukról a logisztikai támogatás terhét. Amelyet így egy különálló szervezet végez. Mindez azért is nagyon fontos a Magyar Honvédség számára, mert jelenleg 356 magyar katona szolgál Afganisztánban.

A vezérkari főnök helyettese hozzátette: a kiutazó magyar katonákra váró feladat nemcsak logisztikai, hanem ennél jóval összetettebb, éppen ezért nagy lesz a felelőssége a nemzeti támogató elem 35 katonájának.

Az MH NTE első váltásának záró gyakorlata ezt követően úgynevezett dinamikus bemutatóval folytatódott. A kontingens katonái bemutatták, hogy miként kell majd a hadműveleti területre érkező állományt fogadni, eligazításukat végrehajtani, felszerelésüket kiegészíteni. A következő mozzanatban pedig azt demonstrálták, hogy mi a teendőjük abban az esetben, ha konvojukat a táboron kívül támadás éri.

A bemutatót követően a felsorakozott végrehajtó állományt Hazuga altábornagy köszöntötte. Elmondta: amióta magyar katonák szolgálnak Afganisztánban, a Magyar Honvédség arra készült, hogy kitelepít egy nemzeti támogató elemet is. Ez a terv most valósult meg. A vezérkari főnök helyettese kiemelte: a kiutazóknak egy percig sem szabad elfelejtkezniük arról, hogy Afganisztánban háború van, s az ott szolgáló katonák minden nap életveszélynek vannak kitéve.

A záró gyakorlat után, a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Hazuga altábornagy hangsúlyozta: azért nagy a jelentősége a nemzeti támogató elem felállításának, mert a kontingensnek az ázsiai országban szolgáló magyar katonák mindennapi logisztikai támogatását kell megoldania. Levéve ezzel a terhet a feladatot eddig ellátó PRT válláról, így a jövőben a tartományi újjáépítési csoportnak már csak azokat a teendőket kell ellátnia, amelyek az alaprendeltetésükből adódnak.

1595901948
 

1595901949
 

1595901949
 

1595901949
 

1595901949
 

1595901949
 

1595901950
 

1595901950
 

1595901950
 

1595901950
 

1595901950
 

Fotó: Galovtsik Gábor