Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb világkupa-érmeket szerzett Sidi Péter

Szöveg: honvedelem.hu / nemzetisport.hu |  2010. október 29. 16:44

A légpuskában kedden elért harmadik helyezése után Sidi Péter – aki október 1-től a HM  Zrínyi Kft. munkatársa – október 28-án, csütörtökön ezüstérmet szerzett a férfi kisöbű sportpuska 3×40 lövéses összetett számában a puskások és pisztolyosok müncheni világkupadöntőjén.

A viadal honlapja szerint, a szám magyar világbajnoka az alapversenyt 1174 körrel a harmadik helyen fejezte be, s ugyan eredménye megegyezett a második olasz Niccolo Camprianiéval, az szinte biztosnak tűnt, hogy a győzelemre nem lesz esélye, mivel az orosz Artyom Hadzsibekov 1181 kört ért el a 120 lövés során.

A fináléban Sidi Péter  nagy csatát vívott Camprianival, aki mögött a vb-n második, kedden pedig harmadik lett légpuskában. Ezúttal két tizeddel sikerült megelőznie, ami második helyet ért a számára. Hadzsibekov simán nyerte a számot.

Sidi Péter ezüst- és bronzérmével kiválóan zárta az évet, amely során végig nagyszerűen lőtt, s a nyári vb-n az összetett első és a légpuska második helye mellett a harmadik olimpiai számban, fekvőben negyedik lett, ráadásul kvótát szerzett a londoni olimpiára.

Kapcsolódó cikkek:
A negyedik olimpiájára készül
Még előtte állnak az „arany évek"
Nyolcvanezer lövés egy évben

Címkékolimpiasport