Újfaluból Magna Hungariaba
Szöveg: Szűcs László | 2010. december 28. 8:15Egyéb, más évfordulók mellett december 27. arról is híres, hogy ezen a napon tért vissza első útjáról a magyar őshazát kereső Domonkos-rendi szerzetes, Julianus barát. A 774 esztendővel ezelőtt, 1236-ban véget ért utazás bebizonyította: maradtak magyarok (vagy magyarnak vélt törzsek) a szerzetes által Magna Hungarianak nevezett területen.
A Magyar Katolikus Lexikon szerint Julianus barát a keleten maradt magyarok megtérítésére 1235-ben indított négytagú csoport tagja. A hittérítő küldetést IV. Béla magyar király anyagilag is támogatta. Történelmi források úgy vélik, hogy a Domonkos-rendi szerzetes – három társával együtt – 1235. májusának elején indult el hosszú útjára az Esztergom melletti Újfaluból. Konstantinápoly felé vették az irányt, ahol hajóra szálltak és 33 napos vízi út után Tamany városánál értek partot.
Első út: a megtalált őshaza
Innen, a Kubán folyó torkolatától, gyalogszerrel indultak tovább. Tizenhárom nap alatt keltek át a Tyerek folyóig tartó füves pusztán, és jutottak el az iráni nyelvű alánok földjére, Torgikánba. A négytagú csoportból ketten – mivel az utazás viszontagságait nem bírták tovább – innen visszafordultak Magyarországra.
Julianus azonban, Gerhardus barát társaságában tovább folytatta az utat. Harminchét napot gyalogoltak a sivatagon keresztül, amikor is egy Bunda nevű iszlám városba nem értek, ahol Gerhardus meghalt.
Julianus még ekkor sem adta fel, egyedül folytatta útját; a túlélés érdekében egy muzulmán pap szolgálatába állt, és annak kísérőjeként jutott el Volgai Bolgárországba.
Julianus a magyar őshazát Magna Hungarianak nevezte el, s a monda szerint az itt élőknek – az elválás óta eltelt közel 800 év ellenére – értette a nyelvét. Ők mondták el a szerzetesnek, hogy a keleten lakó mongolok Európa megtámadására készülnek.A hadak már gyülekeznek…
E fontos információ birtokában a barát azonnal visszaindult Magyarország felé. Bár a keleti magyarok tartóztatták, ő fontosabbnak érezte, hogy értesítse királyát a közeledő veszélyről. A szerzetes csak alig egy hónapot töltött el az őshazában.
A történészek úgy vélik, hogy Julianus hazafelé tartó útját 1236. június 21-én kezdte meg. Nem Konstantinápolyon keresztül tért haza, hanem az őshazában maradt magyarok útmutatását követve, a kijevi kereskedők által is használt rövidebb utat választva, Rutén- és Lengyelföldön átkelve 1236. december 27-én érkezett vissza Magyarországra.
Második út: az elpusztított őshaza
Hazatérve Julianus azonnal tájékoztatta IV. Bélát a kelet felől közeledő mongol veszélyről. Ezt követően – valószínűsíthetően egy újabb királyi engedéllyel a birtokában – Julianus, három társával együtt, 1237-ben ismét megpróbált eljutni Magna Hungariaba, de csak Moszkvától valamivel keletebbre jutott el, mert előző úti céljának területét a betörő mongolok eddigre már elpusztították.
Második útjáról – amely 1238-ban ért véget – egy levéllel tért haza Batu kántól, amelyben a mongol vezér feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt. Mint tudjuk, Béla felvette a harcot, amelynek következménye lett a Muhi csata és az, hogy a tatárok feldúlták az országot. (A tatárjárásról korábban írt cikkünk első részét itt, második részét pedig itt olvashatja el.)
Julianus mindkét útjáról feljegyzést készített, amelyek levél formájában maradtak meg az utókor számára. Az első levelet nagy valószínűséggel Richardus páter, Julianus felettese írta. A második feljegyzés viszont az utazó szerzetestől származik. E leveleket a vatikáni levéltár őrizte évszázadokon keresztül, egészen 1695-ig, amikor is egy magyar jezsuita felfedezte azokat.
Fotó: Archív
