Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepek alatt is oltottak

Szöveg: Trautmann Balázs |  2021. december 27. 10:38

„Ellaposodott a járványgörbe, így 2020-hoz képest nyugodtabb volt a karácsony az egészségügyben” - mondta prof. dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális csatorna december 27-ei, hétfő reggeli műsorában.

Wikonkál_M1

„Igazunk lett: az átoltottság növekedésével folyamatosan csökkentek a kórházi esetszámok is” – emelte ki a főigazgató. „Ha az általunk várt forgatókönyv valósul meg, mely sok fertőzöttel, de kevés kórházi ellátást igénylő beteggel számol, akkor valóban egy számunkra kedvező kimenettel, azaz egy ellaposodott járványgörbével számolhatunk, melyre az első hullám óta várunk” – tette hozzá.

Az oltási programmal kapcsolatban kijelentette: szorgalmasan dolgoztak a Honvédkórház szakemberei is, így az ünnepek alatt is fel lehetett venni az oltásokat. A tapasztalatok szerint az emberek igénylik és fel is veszik a védőoltást. Magyarország korán felismerte, hogy szükség van a harmadik oltás széles körű beadására is, így számos országhoz képest sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk. Ennek köszönhető, hogy a karácsonyi ünnepek is szinte „békebeliek” voltak hazánkban, a világ egyes országaiban tapasztaltakkal ellentétben.

„Már korábban is vélelmezni lehetett és a tapasztalatok is megerősítették: aki már felvette az első két oltást, az a harmadikat is könnyebben adatja be magának” - mondta el dr. Wikonkál Norbert. „Így a mostani időszakban magasan vezet a harmadiknak felvett oltások száma, de még mindig sokan gondolják át az eddigi oltásellenességüket és veszik fel az első védőoltást. Ez jellemzően akkor történik meg, amikor közvetlen környezetükben, családjukban történik egy súlyos megbetegedés, esetleg haláleset” - tette hozzá a Honvédkórház főigazgatója.

„Jól haladnak a december közepe óta beadott oltások az 5-11 évesek korosztályában is. Orvosként, apaként, felelősségteljes honpolgárként magam sem tudok mást mondani, mint azt, hogy a gyermekeket is el kell vinni oltani. A tapasztalatok szerint, sajnos az utóbbi időszakban ez volt az a közösség, ahol a vírus a legjobban inkubálódott. Ők hazavitték, s megfertőzték a család több tagját is. Ezt a jelenséget csak az ő beoltásukkal lehet megtörni” - szögezte le dr. Wikonkál Norbert, majd kiemelte: a gyermekek is komoly szövődményekkel (tanulási zavarok, komoly mentális problémák) találkozhatnak egy COVID-19 fertőzés esetén. „Nem tudjuk, mi történhet egy gyermekkel, ha megbetegedik és szülőként, úgy gondolom, nem szabad megkockáztatni ezt” - tette hozzá a főigazgató.

Az omikron vírusváltozat elterjedése és magas fertőzési képessége is rámutat arra, hogy csak az oltás jelenti az egyetlen, reális védekezési eszközt: sem a távolságtartás, sem az otthon maradás, sem a maszkviselés önmagukban nem elegendő. A lényeg az, hogy a járványgörbe laposan maradjon: a lakosság szinte kikerülhetetlen átfertőződése során ne egyszerre nagyon sok ember érintkezzen a fertőzéssel és nagy kórházi terhelést okozva betegedjen meg, hanem relatív kisebb számban, folyamatosan történjen meg az átfertőződés. Ha ezt sikerül elérni, talán már 2022-ben elmondhatjuk, hogy magunk mögött hagyjuk a járványt.

„A negyedik hullám lassan leáldozóban van, de biztosak vagyunk abban, hogy hamarosan érkezik majd az ötödik hullám is” - tette hozzá dr. Wikonkál Norbert. „Az eddigi számítások szerint azonban a nagyszámú fertőzés mellett százalékosan kevesebben kerülnek majd a kórházakba: az egészségügyi ellátórendszer bírni fogja a terhelést” - mondta a Honvédkórház főigazgatója.

A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető meg.