A katonai vezetés kérdései napjaink olyan aktualitása, amelyekről a Magyar Honvédség átalakításának időszakában nem lehet eleget beszélni – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán rendezett konferencián, amelyet a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék és a Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék szervezett. Az előadók múltbeli példákon keresztül tárták fel a katonai vezetés összetettségét, a jó katonai vezetők tulajdonságait, erényeit.
„A háború a kiszámíthatatlanság, az állandó súrlódások világa, így soha nem tudható, hogy a következő pillanatban, milyen körülmények vagy feltételek között kell döntenie egy katonai vezetőnek” – érzékeltette „A katonai vezetés kérdései. Múlt és jelen” című konferencia fontosságát megnyitójában Csikány Tamás dandártábornok. Az NKE tudományos rektorhelyettese szólt a leendő tisztek ilyen irányú felkészítéséről, hiszen ők lesznek azok, akik a vezetés kihívásaival háborúban, de békében is találkoznak. „A két világháború közötti időszakban jellemző volt, hogy a Ludovika Akadémia utolsó évfolyama kizárólag a katonai vezetéssel foglalkozott, aminek meg is lett az eredménye: a háborús években avatott tisztek kiválóan megállták a helyüket” – emlékeztetett Csikány Tamás.
„A katonai karizma a kiszámíthatatlanság uralására irányuló vezetői tevékenység, amelyre a múltban isteni adományként, irracionális képességként gondoltak” – mondta előadásában Boda Mihály, a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék vezetője. „A karizma és a katonai vezetői képességek speciális erényekkel azonosíthatók, a vezetés megvalósíthatóságának pedig speciális típusai érhetők tetten. Az egyik ilyen típus a hősi-morális alapú vezetés, amelyen keresztül a vezető példát mutat, ezáltal csökkenti a veszélyérzetet a vezetettekben. A másik a háttérből irányító, kontroll-vezető típus, akinek a kiemelkedő szervezőképesség az erénye, ilyen volt például Napoleon. Egy harmadik típus, a 19. század újítása, a gondoskodáson alapuló vezetés, amely a közös értékrendet állítja a középpontba, míg a negyedik az öntudaton alapuló vezetés, amely a legnagyobb önállóságot adja és a koordinációval szeretné csökkenteni a kiszámíthatatlanságot” – hangoztatta Boda Mihály, aki szerint míg a katonai vezető oldalán a karizma, addig a beosztott oldalán az engedelmesség szükséges a hatékony feladatmegoldás érdekében.
A konferencián a költő és hadvezér Zrínyi Miklós és a császári hadvezér, hadtudós Raimondo Montecuccoli vezetésről alkotott nézeteiről beszélt Négyesi Lajos ezredes, egyetemi docens. Mint elhangzott: míg Montecuccoli egy harctértől távol lévő, „menedzser” típusú, pénzügyi alapokat fontosnak tartó vezetői típus volt, addig Zrínyi egy harcokban résztvevő, területvédő, katonáival napi kapcsolatban lévő, a vitézi erényeket fontosnak tartó katonai vezető. Mindkettejükben közös azonban, hogy gondolkodásukban az egész katonai tevékenység alapja az egyszemélyi döntés, azaz az egy parancsnok személyének elve.
A konferencián szó volt a Baranya megyei Majs község mellett zajló kutatásokról, nevezetesen egy összecsapás nyomáról, amely a hipotézisek szerint az 1526-os mohácsi csata idején zajlott. Mindezt a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található hármas számú tömegsírban fellelt lövedékek és a majsi feltárások helyszínén fellelt lőszerek összehasonlító vizsgálata alapján kívánják bizonytani a kutatók. Mint azt Németh Balázs, a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék adjunktusa elmondta: a lövedékek elektronmikroszkópos vizsgálata alapján elmondható, hogy kapcsolat van a két helyszín között, azaz Majs mellett 1526-ban történhetett összecsapás, ám a vizsgálatok tovább folytatódnak.
A háborúk evolúciójában az idő előrehaladtával megnőtt a parancsadás jelentősége, a vezetők által kidolgozott cselekvési változatok tesztelésére és a tisztek felkészítésére a 19. század elején hadijátékokat szerveztek a német nyelvterületeken. A német elnevezésben a „Kriegspiel” kifejezéssel illetett hadijátékokat később tervezésre is használták, ezzel csiszolgatták a különféle haditerveket és komoly hadműveleteket készítettek elő. Ilyen hadijátékkal tervezték meg például az 1940-es ardenneki német offenzívát is Franciaország lerohanására. Harangi Tóth-Zoltán őrnagy a „Fall Gelb”-nek nevezett első szakasz példáján keresztül beszélt a hadijátékok katonai tervezésben betöltött szerepéről. „A hadműveletben a német páncélos ékek átkeltek az Ardennek-hegységen és hátulról bekerítették a szövetséges főerőket, amelyek Franciaország északi részén és Belgiumban harcoltak. Egy korábbi hadijátékkal megvalósult tervezés mutatott rá egyebek mellett arra, hogy a siker a német légierő, a Luftwaffe nélkül nem valósulhatott volna meg” – magyarázta Harangi Tóth-Zoltán.
A konferencián még – többek között – a római kori hadvezérekről, a szász hadművészetről és a vezetői motiváció eszkörendszeréről is szót ejtettek.
