Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vadócok hete – másodszor is Debrecenben

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. augusztus 10. 14:59

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, a Honvédszakszervezet debreceni alapszervezete és a szülők támogatásával a Humánszolgáltató, Tájékoztató és Családsegítő Iroda szervezésében egymást követő két héten rendezték meg a Vadóc tábort a cívisváros laktanyájában.

1595922935
Az első etap lezárását követően, augusztus elején újabb huszonöt, különböző korú gyerek kezdte el a kalandok sorát. Többségük nem először látta a debreceni laktanyát, hiszen katona szüleikkel sokszor jártak már e „titkos birodalomban", illetve akadt köztük olyan is, akik már a korábbi táboroknak is részesei voltak.

Szerencsére ezúttal – ellentétben az előző turnussal – az időjárással is szerencséjük volt a szervezőknek, így szinte az összes előre tervezett programot meg tudták tartani.

„Rögtön az első napon a fancsikai kovácsműhelyben jártunk, ahol a mester segítségével és irányításával kisebb tárgyakat lehetett készíteni" – kezdte az élmények sorolását a tíz esztendős Farkas Krisztián. „Aztán körülnézhettünk a laktanyában, jártunk például a csapatmúzeumban is. Kedden a Hortobágyra kirándultunk: nagyon tetszett a csónakázás a folyón, a bazárban pedig emléktárgyat vettem. Szerdán sokadszor voltam a Nyíregyházi Vadasparkban, de mindig megtapsolom a pingvinek bemutatóját. Jól éreztem magam a játszóházban is, a többi sráccal remekül elszórakoztunk. Csütörtökön a katonák megmutatták nekünk a fegyvereiket és néhány járművet: a BTR-ből nem is nagyon akartam kiszállni… Pénteken pedig pogácsát szaggattunk, majd következett a záróműsor, amelyben egy táncot adtam elő. Kellemes meglepetés volt nekem a tábor, nem is számítottam arra, hogy ilyen jó lesz" – mesélte.

„Hagyomány nálunk, hogy a zárónapon a szülők is betekinthetnek a Vadócok életébe, a gyerekek ugyanis ilyenkor a korábban megtanult versekkel, dalokkal, egyéb egyéni vagy közös produkciókkal, afféle házi Ki-mit-tud?-dal rukkolnak ki. A legfontosabb, hogy jó visszajelzéseket kapunk: az anyukák és apukák válláról komoly terhet veszünk le egy héten keresztül, hiszen a srácok felügyelet mellett tartalmasan, jó társaságban tölthetik az idejüket" – mondta el zárásképpen Déginé Edit, a Humánszolgáltató iroda részlegvezetője.

Fotó: A szerző felvételei