Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valós partnerség a védelmi innovációban

Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: Szabó Lajos |  2023. december 6. 12:19

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK) a „Partnerség a védelmi innovációban” elnevezéssel szervezett konferenciát és szakmai kiállítást december 5-én, az egyetem Hungária körúti Campusán. A szakértő vendégek és érdeklődők nagy száma szándéknyilatkozattal ért fel: a védelmi ipar résztvevői valóban partnerségben képzelik el a jövőt, abban egyre nagyobb szerepet szánva az NKE-nek.

Dr. Kovács László dandártábornok, az NKE tudományos rektorhelyettese köszöntő beszédében kifejtette: a rendezvény fő célja, hogy a védelmi ipar minden szereplője megismerkedhessen az iparág teljes spektrumával, melybe az egyetem is beletartozik.

„Nagyon fontos számunkra a honvédtisztjelöltek ittléte, hiszen ők lesznek a jövő katonai vezetői” – mondta a rektorhelyettes. Az egyenruhás fiatalok számára egy dinamikus, napról napra változó, állandóan új kihívásokat hozó, izgalmas jövőképet vázoltak fel az előadók.

„A biztonsági környezetünk megváltozott, napjainkra jellemző, hogy sokkal nagyobb a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, komplex kihívásokkal találkozunk, és sokkal rövidebb idő van arra, hogy ezekre reagáljunk. Azt gondoljuk, hogy az innováció az egyik megoldás” – jelentette ki Deme László ezredes, a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) vezérigazgató-helyettese. Az általa ismertetett adatok alapján Magyarország egyelőre a mérsékelt innovátorok közé tartozik. Szervezete, a VIKI küldetése, hogy az újításokkal, új megoldásokkal jelentkező szereplőket megtalálja, tájékoztassa, bevonja a magyar védelmi ipar ökoszisztémájába.

Az említett piaci szereplők egy jelentős része az NKE diákjai közül (is) kerül majd ki, a cégek nagyon számítanak rájuk, ahogy erre Gulyás Tibor, a kettős felhasználású – civil és katonai – technológiák fejlesztésére alakított TECHTRA Zrt. vezérigazgatója utalt: „Az NKE, mint szellemi műhely, rendkívül fontos szerepet kell, hogy betöltsön a trendek megértésében, az életünket meghatározó konfliktusok, illetve a rendvédelmet és a védelmi ipart a következő években meghatározó technológiai változások megértésében.”

LALA6167

Simon Attila vezérőrnagy, az N7 Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese szintén kitért az oktatás jelentőségére, mint a magyar védelmi ipar egyik pillérére. A magyar hadiipar fejlesztését koordináló társaság fő katonai szakértője kifejtette, nagyon fontos, hogy a védelmi ipar olyan fiatalokat tudjon vonzani, akik a már elkezdődött high-tech rendszerű iparosítást értelmezni tudják, képesek megtanulni és kezelni a modern rendszereket.

Arról, hogy mi minden vár(hat) még a jövő nemzedékeire, dr. Ferencz Orsolya, tartott elgondolkodtató, szemléletformáló előadást. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az űripar jelentősége és elképesztő gyorsaságú fejlődése mellett szintén szólt az űrtevékenységek katonai vonatkozásairól, a műholdak harci használatáról.

„A NATO 2019-ben műveleti területté nyilvánította a világűrt. A világűr felfegyverzése, militarizálása nagyon is elkerülendő, azonban valószínűleg el nem kerülhető. Ezzel számolnunk kell” – jelentette ki a miniszteri biztos. Ahogy a kiállítók standjai bizonyították: a jövő tulajdonképpen már itt van.

A felvonult cégek, szervezetek bemutatóit a digitalizáció, a virtuális valóság, a számítógépes szimuláció, a dróntechnológia dominálta. A „Partnerség az innovációban” szervezői elégedetten állapíthatták meg, hogy különösen a fiatalok körében nagy érdeklődés övezte az újdonságokat.

LALA6110

„A kormány által meghirdetett Neumann János program célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kutatóintézeteket, egyetemeket és az üzleti élet szereplőit. Ezért szerveztük meg a konferenciát és a szakmai kiállítást, amely a kar életében az első ilyen esemény” – nyilatkozta dr. Tircsi Hajnal, a NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar fejlesztési osztályvezetője.

A programokat a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium és az NKE vezetői részéről is komoly érdeklődés övezte, a rendezvényen részt vettek más egyetemek felsővezetői mellett – többek között – érdeklődő kadétok, és a magyar védelmi szektor piaci szereplői.