Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Váltások váltása – új katonák Afganisztánban

Szöveg: Szerencse Renáta |  2008. szeptember 5. 11:33

Végéhez közeledik az MH Tartományi Újjáépítési Csoport negyedik váltásának féléves szolgálata. Ez a tény sokakban csak akkor tudatosult, amikor megérkezett Camp Pannóniába a következő váltás, és a tábor megtelt ismerős és ismeretlen arcokkal. A napi munka ezzel nem állt meg, sőt, az élet sokkal inkább felpezsdült, hiszen az újaknak át kell adni a beosztást és az eddig szerzett tapasztalatokat, mindezt a napi munka végzése mellett.

„Eljött ez az idő is. Remek társaságot ismertem meg a misszió alatt, számos élménnyel és tapasztalattal is gazdagabb lettem, mégis úgy érzem, hogy most már ideje hazamenni. A hat hónap meglehetősen hosszú volt, a család pedig hazavár. Most a

1595879735
váltómmal együtt végezzük a feladatainkat, ő lassan hozzászokik a missziós környezethez, én pedig visszaállok lélekben az otthoni kerékvágásba – osztotta meg gondolatait az egyik logisztikus katona az MH PRT-4 állományából.

Az újonnan érkezettek első napjai a központilag szervezett előadások meghallgatásával telnek, ahol átfogó képet kapnak Baghlan tartományról, a tábor életéről és rendszabályairól, valamint a CIMIC projectekről. Természetesen mindezt kiegészítve az átadás-átvétel idején a negyedik váltás sok apró jó tanáccsal látja el őket, amely hasznos lesz az elkövetkezendő féléves afganisztáni szolgálatukhoz.

„Ez már a harmadik misszióm, de az első Afganisztánban. Ismét egy új hadszínteret és egy új kultúrát fogok megismerni. Az út hosszú volt, az első 5000 kilométert repülővel, az utolsó 200 km-t pedig gépkocsi oszlopban tettük meg. Rengeteg a hegy ezen a környéken, amelyek inkább „holdbéli" tájakra emlékeztetnek, mint az otthoniakra. A hosszú út után jól esett találkozni a már hat hónapja itt szolgáló barátokkal, ismerősökkel. Másnap reggeltől pedig elkezdődtek a felkészítések, és megkezdtük a beosztások és a feladatok átvételét." – mondta Grósz Péter százados, az MH PRT-5 PSYOPS részlegvezetője.

A következő váltás részére az igazi munka csak a hivatalos jegyzőkönyvek aláírása után fog elkezdődni, amikor az MH PRT negyedik váltásának utolsó katonája is elhagyta a tábort.

1595879735