Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vasak a levegőben, vasak a földön

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Nagy Gábor |  2021. július 2. 16:00

Augusztus 28-29-én rendezik meg Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót. Az év leglátványosabb katonai eseményéről az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison július 2-án, pénteken tartott sajtótájékoztatót Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

kecskemet_repnap_sajttaj (16)

Nyolc éves szünet után rendezi meg a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Kecskeméten a haditechnikai bemutatóval egybekötött repülőnapot augusztus 28-29-én. A kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: másabb lesz a mostani repülőnap, mint az utolsó, hiszen 2013-ban a Magyar Honvédség nem nagyon büszkélkedhetett új haditechnikai eszközökkel, azóta azonban, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően sok mindent meg lehet mutatni a magyar embereknek, amitől a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé válik.

A tárcavezető elmondta: a korszerű haditechnika bemutatása toborzási szempontból is kiemelkedő, hiszen bárki, aki úgy érzi, hogy ez hozza meg a kedvét ahhoz, hogy a Magyar Honvédségnél helyezkedjen el, az megtalálhatja helyét, szerepét és számítását a seregben. Külön említette a fiatal generációt, amelynek tagjai – érdeklődési szempontjaiknak megfelelően - kiemelt csoportnak számítanak majd a repülőnapon.

Benkő Tibor elmondta: a program a pandémiás helyzet miatt kis mértékben még módosulhat, ám a hazai átoltottsági adatok lehetővé teszik a rendezvény legbiztonságosabb megszervezését. „Mindvégig úgy készülünk, hogy teljes egészében be tudjuk mutatni a látogatóknak, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra biztosított összeget hasznosan költi el, okosan használja fel, és jó úton haladunk afelé, hogy segítségével a korszerű Magyar Honvédség létrejöjjön” – mondta a tárcavezető.

kecskemet_repnap_sajttaj (19)

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka rámutatott: a repülő és haditechnikai nap egyik kiemelt célja, hogy megmutassák a közvéleménynek, habár a magyar katonák az utóbbi időben rengeteg időt töltöttek a pandémia okozta válsághelyzet kezelésével, az alapfeladataikat sem hanyagolták el. „A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően folyamatosan érkeznek az új eszközök. Nem titkolt célunk, hogy ezen a két napon megmutassuk, hová fejlődtek katonáink, mit tudnak kezdeni a technikával, s hogy az ország lakossága saját szemével lássa, milyen mesterfokon tudják kezelni ezeket a képességeket” – fogalmazott a Magyar Honvédség parancsnoka, hozzátéve: a fiatalokra gondolva rengeteg olyan kísérőprogramot szerveznek, ami kifejezetten az ő korosztályukat célozza meg, abban bízva, hogy minél többen kezdenek érdeklődni a katonai pálya iránt.

Kilián Nándor vezérőrnagy, az Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője, a rendezvény igazgatója a várható programot ismertette. Mint mondta, a látogatók a szárazföldi technikák és légierő összehangolt, statikus és dinamikus bemutatóit láthatják augusztusban, kiegészítve azt többek között a cseh, szaudi, román, török, angol és brazil légierő bemutatóival.

kecskemet_repnap_sajttaj (23)

A sajtótájékoztatóval egyidőben élesedett a rendezvény hivatalos internetes oldala, a repulonap2021.hu, amelyen részletes programokkal és regisztrációs lehetőséggel várják az érdeklődőket.