Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget vetnek a vérontásnak?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. január 2. 7:27

Hétfőn hivatalosan is átvette a békefenntartó feladatokat az ENSZ és az Afrikai Unió közös hadteste (UNAMID) a szudáni Dárfúrban. Jelenleg egyedül az Afrikai Unió hadteste próbál véget vetni a vérontásnak a permanens humanitárius válság sújtotta régióban – nem túl sok sikerrel.

Az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös békefenntartó missziója, az UNAMID hétfőn ünnepélyesen átvette a békefenntartó feladatokat az Afrikai Uniótól az erőszak dúlta Dárfúrban.

A szudáni kormány sokáig ellenezte, hogy az ENSZ is részt vegyen a békefenntartó feladatokban az ország nyugati részén.
Szakértők szerint a feladat átadása egyelőre csupán jelképes jelentőséggel bír, mert az UNAMID kilencezer fős létszáma nem sokkal haladja meg elődjéét, a hétezer katonából és ezerkétszáz rendőrből álló AU-kontingensét. Az UNAMID létszámát a tervek szerint idővel 26 ezerre növelik. Ha ez megtörténik, ez lesz a világszervezet történetének legnagyobb létszámú békefenntartó ereje.

Nem lesz sétagalopp 

Az UNAMID vezetője, Rodolphe Adada vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a helyzet nem fog egyik napról a másikra megoldódni Dárfúrban. Adada mégis bízik abban, hogy az UNAMID jelenléte kedvező légkört teremthet egy békemegállapodás számára. A dárfúri helyzet megoldására tartott utolsó konferencián, októberben Líbiában a lázadók részéről senki sem vett részt.

A lázadószervezetek és a kormányerők harcaiban, valamint a kormányhoz
hű nomád arab milíciáknak a helyi fekete bőrű földműves lakosság elleni
támadásaiban becslések szerint 200 ezren vesztették életüket az elmúlt
több mint négy évben, és mintegy két és félmillió embernek kellett
elmenekülnie otthonából. A dárfúri konfliktus 2003 februárjában kezdődött, mikor a Franciaország nagyságú terület etnikai kisebbsége föllázadt a kartúmi vezetés ellen. Dárfúrban majdnem öt éve harcok folynak fekete etnikai csoportok és a kartúmi kormánykatonák között. Kétszázezren haltak meg és több mint két millióan váltak földönfutóvá.

Az ENSZ közgyűlése december 23-án döntött arról, hogy 1,28 milliárd dollárt (220 milliárd forintot) költenek az ENSZ-békefenntartók dárfúri missziójára.

Az afrikai országban a múlt héten letette a hivatali esküt Szudánban
Omar Haszan el-Besir államfő előtt a kormányhoz újra csatlakozó Szudáni
Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) egykori dél-szudáni lázadószervezet
16 tagja. Azzal, hogy az SPLM 16 magas rangú embere miniszterként újra
tagja lett a kartúmi kormánynak, megfigyelők szerint véget ért a közel
három hónapja tartó belpolitikai válság, amely a hatalmas afrikai
ország szétesésével fenyegetett. A SPLM miniszterei azért léptek ki
októberben a kormányból, hogy kifejezzék tiltakozásukat az ellen, hogy
az északiak vonakodtak teljesíteni a 2005 elején kötött, a muzulmán,
arab Észak-Szudán és a keresztény és törzsi vallású feketék lakta
Dél-Szudán közötti polgárháborút lezáró megállapodás rájuk eső részét.